A Balkán és az Alpok határvonalán, egy varázslatos területen, a szlovének szelíd, de határozott módon építik nemzeti identitásukat. E csendes, de annál jelentősebb folyamat során a múlt hagyományai és a jövő kihívásai egyaránt formálják a szlovén nép arcu

Amikor a Balkánon éppen a ramazuri zajlott, a szlovének gyakran háttérbe szorultak. Ők számomra a félsziget elegáns és visszafogott gyermekeiként tűnnek fel, akik csendesen, a sarokban ülve szemlélik a nagy események forgatagát.

A lassú víz partot mos kifejezés tökéletesen illik rájuk. Nyilvánvaló, hogy a földrajzi adottságaik és a helyi történelem alakulása jelentős hatással volt arra, ahogyan a szlovén identitás és nemzetfelfogás megformálódott. Ennek következtében a szlovénok nemzeti identitása és a nemzetfogalom fejlődése egészen eltérő pályát járt be, mint a délszláv népek esetében.

A szlovén nemzetfogalom különleges módon illeszkedik a közép- és délkelet-európai nemzetépítési hagyományokba. Nem lehet egyszerűen besorolni a klasszikus nemzetépítési modellek közé, sem a francia polgári, sem pedig a német kulturális megközelítés keretei közé.

A történeti Szlovénia - amely soha nem létezett egységes politikai entitásként a 20. század végéig - sajátos periférikus helyzete miatt évszázadokon át a nagyhatalmak közötti átjáróként funkcionált. Ennek következménye, hogy a szlovén nemzetfogalom formálódása egyszerre tükröz regionális identitásokat, birodalmi lojalitást, vallási közösségtudatot és végül a modern szuverenitás igényét.

A szlovén nemzeti identitás fejlődése szoros összefonódásban áll a nyelv szimbolikus és gyakorlati szerepével.

Már Primož Trubar 16. századi alkotásaiban, különösen az első szlovén nyelvű könyv, a Catechismus (1550) kiadásakor, kirajzolódik a nyelv alapú közösség eszméje. Ez a közösség még nem politikai nemzet, de nem is csupán nyelvi diaszpóra. Trubar víziója egy "istenfélő nép" volt, amelyet a közös nyelv és a protestáns hit szőtt egybe, s ennek egységét a nyelv standardizálása biztosította. A nyelvi alapú nemzetfogalom később, a 19. századi nemzeti ébredés idején formálódik tudatos politikai programmá. Ekkor kerül előtérbe a Zedinjena Slovenija (Egyesített Szlovénia) koncepciója, amely először követeli meg a szlovén nemzeti egységet a Habsburg Birodalom széttagolt területein élő szlovén lakosság számára.

A Habsburg Birodalom keretei között a szlovén nemzettudat sokáig a kulturális autonómia követelésére korlátozódott.

A "birodalmi lojalitás" és a "nemzeti önérzet" fogalmai nem csupán egymással ellentétes pólusok voltak, hanem sokkal inkább egy bonyolult és összetett viszonyt tükröztek. A szlovén közösség egy része úgy igyekezett érvényesíteni saját nemzeti érdekeit, hogy közben nem kérdőjelezte meg a császári hatalom legitimitását. Ez a feszültség a jugoszláv államalakulatok időszakában (1918-1991) új, sajátos formát öltött. A királyi Jugoszlávia időszakában a központi szerb dominancia ellenére egyre élesebben fogalmazódott meg a nemzeti partikularizmus igénye, míg a szocialista Jugoszlávia alatt Tito föderalista rendszere lehetőséget biztosított a szlovén nemzeti identitás intézményesített kifejezésére, természetesen a "testvériség és egység" doktrína keretein belül.

Kiemelendő, hogy míg a szerb és horvát nemzetfogalom – amelyről az utóbbi két írásomban részletesen értekeztem – jellemzően konfrontatív, terjeszkedő és történelmi mítoszokra építkező, addig a szlovén identitás inkább egy defenzív és pragmatikus megközelítést tükröz.

A szlovén elit a nemzetépítést nem a grandiózus történetek szintjén, hanem sokkal inkább a nyelv, az oktatás, a gazdasági modernizáció és a kulturális autonómia területein valósította meg.

A szlovén függetlenség kikiáltása 1991-ben alapvető változást indított el. Ekkor a nemzet fogalma véglegesen átlépett a kulturális és nyelvi keretekből a politikai államiság szférájába, megerősítve ezzel a nemzeti identitás új dimenzióját.

A függetlenség kikiáltása után Szlovénia dinamikusan alakította ki európai identitását, és 2004-re már az Európai Unió és a NATO tagjaként lépett a nemzetközi porondra. A modern szlovén nemzettudat ma egyedülálló módon ötvözi a történelmi nyelvi és kulturális folytonosságot a 20. század végén kibontakozó politikai szuverenitással, amelynek révén Szlovénia volt az első a kelet-közép-európai nemzeti mozgalmak között, amely sikeresen valóra váltotta ezt az ambíciót.

A szlovének története igazi sikertörténetté formálható. Remek példája annak, hogy a nemzet nem csupán egy vérségi, történelmi vagy mítoszokra épülő fogalom, hanem egy tudatosan felépített kulturális és politikai kezdeményezés is.

Jellemük nem oly temperamentumos, mint mondjuk a szomszédos horvátoké, nem beszélve a szerbekről. Eme jellemhiányt végül a saját maguk előnyére konvertálták, így lehetőségük adódott, hogy felismerjék a történelmi pillanataikat és éljenek is velük.

Bár mások számára a geopolitikai helyzetük széthúzást okozhat, a szlovének, akik mesterien egyensúlyoznak a Balkán és a Nyugat déli lejtőin, a közép-európai örökségüket is beépítve, ezt nem gyengeségként, hanem stratégiai erőforrásként használják fel kül- és identitáspolitikájukban. Valóban ügyesen navigálnak ebben a bonyolult játékban, de fontos, hogy mindig emlékezzenek arra: a Balkán ereje és kihívásai sosem felejthetők!