Egy férfi börtönbüntetésre kényszerült, miután a hatóságok téves címre irányították a számára eljuttatni kívánt leveleket.

A 51 esztendős férfi jogosítvány nélkül ült a volán mögé, amiért tavaly májusban 270 óra közérdekű munkát róttak ki rá, és több mint két évre eltiltották a vezetéstől. Ezt követően egy ideig csend honolt, majd novemberben a rendőrök megjelentek nála, és elvitték a bírósági tárgyalásra, ahol nem volt lehetősége ügyvédet megbízni. A tárgyaláson kiderült, hogy elmaradt a közérdekű munka teljesítése, így 68 napos fogházbüntetést kapott. A problémát tetézte, hogy a közmunkával kapcsolatos hivatalos értesítéseket rossz címre küldték, így a férfi nem is értesült a kötelezettségéről.
Kiderült, hogy a hivatalos levelek, amiket a Tamásiban élő férfinek, Vaskó Csabának küldtek, rendre "nem kereste " jelzéssel mentek vissza a hatóságokhoz, ezért lett a szabadságvesztés. A férfi kénytelen volt leülni 68 napot a fogházban, ezért kártérítést szeretne kapni, mivel szerinte ő nem hibázott, hanem a hatóságok küldték a hivatalos küldeményeket rossz címre - írja a Blikk.
A büntetés-végrehajtási bíróság megállapította, hogy a "nem kereste" jelzés következtében a kézbesítés érvényesnek minősül, így az abban foglalt hátrányos következmények akadálytalanul érvényesíthetők az elítélt ellen. A férfi felülvizsgálati kérelmét elutasították, és a fogház helyett börtönbüntetésre ítélték.
A történtek miatt egy németországi munkát is elveszített a férfi, aki a 78 éves cukorbeteg anyjáról is gondoskodik.
Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje a lapnak azt mondta, a fentiek alapján jogellenes volt a fogva tartás, ami miatt az állam felelőssége fennállhat, és ha a posta "nem kereste" jelzés helyett a "nem található" jelzést küldte volna, hamarabb észrevehették volna, hogy a címzés nem jó.