"Csupán 6 számot szükséges bepötyögnie" - A Kádár-kor idején a telefontulajdonosok szexuális tanácsokat is igénybe vehettek.

Ahogyan sok más dolog, a telefon is a szocializmus idején egyfajta kiváltságot jelentett. Leginkább azokhoz a protekcióval rendelkező egyénekhez vagy magasabb rangú rendvédelmi dolgozókhoz került, akiknek a kezében a készülékek száma egyfajta státuszszimbólummá vált. Az átlagpolgárok számára azonban a legközelebbi telefonfülke volt a menedék, ahol reménykedve várhatták a lehetőséget, hogy beszélgethessenek valakivel. A Telefondoktor izgalmas témái pedig csak a szerencsésebbek számára voltak elérhetők, akiknek megadatott, hogy belehallgassanak ebbe a különleges világba.

Bár a főváros első telefonhálózata már 1881-ben megkezdte működését, a Kádár-korszak során a telefon még mindig ritkaságnak számított. A készülékekhez való hozzáférés jellemzően a kiváltságosabb rétegek privilégiuma volt. Sokan irigykedtek azokra, akiknek otthon már volt telefonkészülékük, hiszen a többségnek akár egy-két évtizedet is várnia kellett, hogy végre bekapcsolják náluk a telefont.

A modern nagyvárosi életben a telefon mára elengedhetetlen eszközzé vált, akárcsak a világítás vagy a közlekedés. A városi ember mindennapjaiban a telefon csodálatos módon csökkenti a felesleges futkosást: mindössze hat számot kell bepötyögnie. Hivatalos ügyeit telefonon intézi, baráti összejövetelek részleteit is így egyezteti, és nem meglepő, ha Budapesten olyan családokat találunk, ahol a szülők telefonon figyelik a gyerekek tanulmányi előrehaladását.

A Magyar Ifjúság 1971. április 4-i számában megjelentek ellenére a telefonvonalak fejlesztése a 60-as és 70-es években elmaradt. A telefonkábelek telepítése nem volt annyira látványos beruházás, mint például a metró- vagy hídépítés, így propagandacélokra sem tudták megfelelően kihasználni a televízióban vagy a rádióban.

A szerencsés előfizetők számára egy kábelen keresztül érkezett meg a telefonos szolgáltatás a lakásukba. A falba szerelt készülékeket általában egy kis asztalkára helyezték, így a telefonálás gyakran állva zajlott, mivel a rövid zsinór nem engedett meg túlzott mozgást. Továbbá, a híres ikervonalak is jelentős korlátot jelentettek, hiszen ez esetben két felhasználó osztozott egyetlen vonalon, és a beszélgetés csak akkor kezdődhetett el, ha a másik fél éppen nem volt a vonalon. Ez a helyzet sokszor feszültséget szült a szomszédok között, hiszen a telefonálás szinte mindig a másik fél beleegyezése nélkül zajlott.

Míg ez a helyzet csupán apró bosszúságokat okozott, sokkal súlyosabb problémák adódtak abból, hogy a telefonszerelők gyakran az állambiztonsági szolgálat emberei voltak. Ilyenkor volt lehetőségük arra, hogy lehallgatókészülékeket telepítsenek a lakásokba. Az igazi mesterek sem kímélték a telefonhasználókat, hiszen előfordult, hogy a nem ritka beázások miatt szükségessé vált újrahuzalozás során a lakóközösség telefonvonalait összekeverték. Ennek következtében a hívások nem a megfelelő címzetthez jutottak el, hanem a szomszédok készülékén csörrentek meg.

Így tehát egyáltalán nincs semmi meglepő abban, hogy akinek volt készüléke, az is inkább az utcára járt telefonálni. Az első telefonfülkét Budapesten 1928. december 13-án szerelték fel a Váci út 6. számú ház előtt.

Kezdetben a készülékbe bele kellett mondani, hogy kit szeretnénk elérni, majd a telefonközpont feladata volt ellenőrizni, hogy az adott személy elérhető-e.

Ha a vonal éppen szabad volt, az érmét bátran bedobva kapcsolatba léphettünk a hívott féllel. Azonban a készülékek hiánya és a hosszadalmas híváskezdeményezési folyamat miatt gyakran óriási sorok alakultak ki az utcai telefonfülkék előtt. Az ebből fakadó feszültségekről a hírlapok rendszeresen tudósítottak, színesítve a történeteket a várakozók izgalmas és néha komikus élményeivel.

Az utcai telefonfülke előtt egy zord, fiatalember álldogál, arcán feszültség tükröződik. Az ujjai között szorongatja a tantuszt, miközben idegesen pillant be a fülke belsejébe, ahol egy középkorú, vékony testalkatú férfi foglalja el a helyet. Az égő tekintete mindent elárul: elmerült a telefonbeszélgetésében, teljesen figyelmen kívül hagyva a külvilágot. Ez a helyzet ismerős a pesti utcák forgatagában. A várakozó férfi, akiben már legalább egy félórányi beszélgetési téma gyűlt össze, dühösen figyeli, ahogy a fülkét birtokló idegen teljességgel figyelmen kívül hagyja a sorban állókat, már több mint három perce foglalva a telefonvonalat. A feszültség a levegőben vibrál, és a türelmetlenség egyre inkább eluralkodik rajta.

A Ludas Matyi 1963-as számában olvasható, hogy ekkorra a fővárosban már több mint ezer fülke várta az emberek szolgálatát.

A telefonfülkék rongálása már a megjelenésük első pillanataitól fogva része volt a városi életnek. A Népszava 1961-es számában a fővárosi lakosok "leleményességét" méltatták, hiszen különféle trükköket eszeltek ki, hogy elkerüljék a díjfizetést.

Villamosjegyek, húszfilléres érmék, gombok és gyufaszálak kerülnek a fülkékbe, de az egyik készülékből egy különösen érdekes darabot, egy érmét találtunk, amelyet a közepén átfúrtak és cérnára kötöttek. Még furcsább, hogy akadt egy "leleményes" telefonáló, aki nem kímélte az időt és az energiát, hogy egy érméből kettőt varázsoljon. Az alig két milliméter vastag tantuszt ügyesen kettévágta egy precíz gépfűrésszel. Mindezek mellett bosszúságot okoz, hogy a fülkék egy részéből hiányzik az üveg. A Tavaszmező utcában saját szemünkkel láttuk, ahogy egy "támasztékhoz szokott" telefonáló váratlanul kiesett az üvegezetlen fülkéből.

A telefonhoz való hozzáférést a telefonfülkék nem megfelelő használata is megnehezítette, legalábbis így véli a Népszava újságírója.

A telefonfülke például fölöttébb alkalmas arra, hogy ott a férfiak megkössék cipőfűzőjüket, a hölgyek megigazítsák harisnyakötőjüket, sőt, meghibásodott eleganciájuknak diszkrétebb kellékeit... A telefonfülkében lottószelvényt kitölteni az álmoskönyv tanítása szerint is szerencsét jelent. [...] Esőben a telefonfülke szinte nélkülözhetetlen az uzsonnázóknak, az ácsorgóknak, a megfáradtaknak, sőt, az aludni vágyóknak is.

Nem véletlen, hogy többen próbálkoztak az üzemi telefon használatával, még akkor is, ha csak hivatalos célra és rövid időre lehetett igénybe venni, és a vonalat általában lehallgatták.

A hivatalok és funkcionáriusok voltak a legjobb helyzetben ebből a szempontból, hiszen ők az úgynevezett K-vonalakon hívhatták egymást a közületi telefonokon, amelyek kiépítése 1949-ben kezdődött meg. Ezek többsége titkos állomás volt, amelyek nem szerepeltek a telefonkönyv oldalain. Budapesten a 60-as, 70-es években úgy 9 ezer állomás adata hiányzott a telefonkönyvből. A Magyar Optikai Művek 83 főállomása közül 37 titkos volt, a Központi Fizikai Kutató Intézet 63 állomása közül pedig 61.

A párt- és államigazgatás környezetében működő különleges hálózatok titkosítottak és védettek voltak, ami lehetetlenné tette a lehallgatást. Ezen kívül hő- és vízálló VCS-vonalak alkották őket. A Parlament épületében is ilyen titkos rendszer üzemelt, amely a miniszterek számára külön vonalakat biztosított. A 80-as évektől kezdve a KISZ KB első titkára és a Munkásőrség országos parancsnoka is rendelkezett már egy ilyen telefonvonallal. A K-telefonok státusszimbólumként funkcionáltak, hiszen lehetővé tették, hogy bárki könnyedén elérhető legyen rajtuk, várakozás és félelem nélkül, az ország bármely részéről.

A kiváltságosok nem csupán egymás társaságát élvezhették a vonalakon, hanem lehetőségük nyílt arra is, hogy meghallgassák a Telefondoktor tanácsait. Ez a különleges szolgáltatás 1971 őszén indult Budapesten, külföldi minták alapján, az egészségügyi ismeretek terjesztésének szellemében.

Az előfizetők egy meghatározott telefonszámon (17-19-25) hetente változó témában délután 5 órától másnap reggel 8 óráig 3-5 percben tájékoztatást kaptak egészségügyi kérdésekről. Olyan témákat dolgoztak fel, amelyek egyrészt széles körű érdeklődésre tarthattak számot, vagy épp aktualitásuk miatt kerültek a palettára. A Telefondoktor beszélt az elhízásról, a magas vérnyomásról, a dohányzás veszélyeiről, különféle szezonális betegségekről és témákról, a szexualitásról, sőt még a homoszexualitásról is, vagy arról, hogyan bánjon a telefonáló férjével, feleségével, gyermekével.

Van egy orvos, akire sosem kell várni, aki mindig a kezed ügyében van. Ő a telefondoktor – a budapesti lakosok virtuális segítője. Már több mint egy éve oszt meg hasznos tanácsokat a közönséggel. A hallgatók körében a legnépszerűbb a "Szexuális élet" című adás, míg a legkevésbé érdeklődött téma a "Gombamérgezés" volt. A telefondoktor pedig folyamatosan pörög a Városház utcai főpostán, hiszen valójában egy végtelen magnószalag, amelyen mindig a legkiválóbb szakértők adnak tanácsot a felmerülő kérdésekre.

- összegezte a szolgáltatás tevékenységét a Filmhíradó 1972-ben.

A Telefondoktor gyorsan népszerűvé nőtte ki magát, ami új kihívások elé állította a rendszer működését. Az egyszerre 60 telefonálót kezelő berendezés nem volt elegendő, hogy maradéktalanul kielégítse a lakosság növekvő igényeit. Szerencsére a Budapesti Postaigazgatóság közreműködésével a kapcsolható hallgatók száma hamarosan megduplázódott, 120-ra nőtt. Ennek ellenére még mindig akadtak olyan témák, amelyek meghaladták a szolgáltatás műszaki és technikai kereteit.

A 80-as évek közepén az otthoni telefonhasználat még mindig messze nem volt kielégítő a magyar háztartásokban. A helyzet javítására a Posta 1985-ben egy új intézkedést vezetett be: azoknak a családoknak, akik szeretnék gyorsabban hozzájutni a telefonhoz, öthavi átlagkeresetnek megfelelő, 25 ezer forintos díjat kellett fizetniük. Ennek ellenére a telefonok elérhetősége továbbra is lassan bővült; 1986-ra mindössze 35 telefon jutott 100 lakosra. A helyzet különösen súlyossá vált 1989-re, amikor Budapesten, ahol az ország telefonvonalainak fele működött, már érezhető hiány mutatkozott a telefonszámokból. Az 1936 óta használt 6 számjegyű telefonszámok 7 számjegyűvé alakítása elméletileg megtízszerezte volna a kiosztható számok számát, ám a fizikai vonalak korlátozottságát ez az intézkedés nem orvosolta. A Népszava 1989. szeptember 2-i számában a következőket írták:

Mától a budapesti hívások esetén a tárcsahanggal egy időben tájékoztató felhívás is hallható lesz: "A budapesti számok 7 jegyűek!" A folyamatosan hallható tájékoztatás végét azonban nem kell megvárni, a hívott szám tárcsázása azonnal megkezdhető. Ha a telefonáló nem egyessel kezdi a hívást, vagy nem tárcsázza le mind a hét számot, akkor - a központ típustól függően - foglalt hangot hall, vagy visszakapja a vonalat.

A 90-es években azután egyszerűbbé vált a telefonhoz jutás, de még ekkor sem volt elérhető bármely budapesti lakáshoz a vezetékes telefonszolgáltatás. Az évtized második felétől lassan teret hódító mobiltelefonok miatt pedig végleg leáldozott a vezetékes telefonok egyeduralmának.