Elnökválasztás/Kelemen Hunor: Az RMDSZ december 2-án felfedi, hogy kit támogat a második fordulóban.

Beszterce, november 25./Agerpres/ - Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ december 2-án fogja bejelenteni, kinek támogatását nyújtja az elnökválasztás második körében. Jelenleg azonban a szövetség számára a legfontosabb feladat a december 1-jei parlamenti választásra való felkészülés.

Hétfőn, Besztercén tartott sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a szövetség teljes erőbedobással készül a közelgő parlamenti választásokra, amelyekhez elengedhetetlen a demokratikus politikai erők széleskörű mozgósítása. Kiemelte, hogy az RMDSZ számára a parlamenti választás prioritást élvez, mind kronológiai, mind politikai szempontból. "Először is, le kell győznünk az első kihívást, ez a legfontosabb feladatunk; ezt követően pedig december 2-án bejelentjük, hogy kit támogatunk az elnökválasztás második fordulójában" - tette hozzá az elnök.

Kelemen véleménye szerint a következő két hétben "nagyon intenzív" versenyre számíthatunk Călin Georgescu és Elena Lasconi között. Emlékeztetett arra, hogy Georgescu és az AUR jelöltje összesen körülbelül 36 százaléknyi szavazatot kaptak az elnökválasztás első fordulójában. "Valós veszélyt jelent, hogy a parlamenti választások során egy olyan politikai erő 40 százalék körüli eredményt érhet el, amely a legionarizmust és a Vasgárdát pozitívan értékeli, tagadja a holokausztot, és azt hirdeti, hogy az országnak el kell távolodnia a NATO-tól és az Európai Uniótól. Ez elfogadhatatlan" - hangsúlyozta.

A szövetségi elnök véleménye szerint az elnökválasztás első körének eredményei világosan protestszavazásra utalnak, amely során az emberek kifejezték elégedetlenségüket a kormány másfél évnyi munkájával kapcsolatban.

Kelemen Hunor szerint a december 8-i második fordulóban nagyobb lesz a részvételi arány, mint a vasárnapi első fordulóban.

AGERPRES/(RO - szerző: Tina DUMITRESCU, szerkesztő: Karina OLTEANU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Related posts