A pécsi Pride szervezői határozottan elkötelezettek amellett, hogy idén is megvalósítsák a felvonulást, függetlenül attól, mi történik a körülöttük.

Az Euronewsnak adott nyilatkozatában Buzás-Hábel Géza, a felvonulást szervező Diverse Youth Network vezetője hangsúlyozta, hogy az esetleges bírságok nem riasztják el őket a céljaik elérésétől. Jelenleg pozitívan tekintenek a jövőbe, hiszen a rendőrséggel kialakított jó kapcsolataikra támaszkodhatnak. Pécsett 2021 óta hagyományosan szerveznek Pride rendezvényeket.
Mindenképpen megtartják a Pride-ot Pécsett is idén ősszel, közölték a szervezők. Magyarországon a fővároson kívül eddig csak Pécsett tartottak melegfelvonulást. Most már az ötödik menetre készülnek, az eddigieken rendre néhány ezren vettek részt.
A kormány Pride-ellenes törvénye megnehezítette az előkészületeket a rendezvény főszervezője szerint, de a helyzet azért közel sem reménytelen.
"A rendőrséggel kifejezetten jó viszonyt ápolunk. Júliusban tervezünk egy megbeszélést, ahol a felvonulás részleteiről fogunk egyeztetni. Kértek minket, hogy várjuk meg a Budapest Pride eseményét, és azt követően vonjuk le a tanulságokat, majd ezt követően folytatjuk az utunkat" - nyilatkozta Buzás-Hábel Géza, a Diverse Youth Network vezetője az Euronewsnak.
A főszervező azt is elmondta, hogy akkor sem hátrálnak meg, ha végül bírságot kell majd fizetniük a törvények megsértése miatt. Buzás-Hábel azt is hangsúlyozta, hogy elfogadhatatlan lenne számukra egy olyan megoldás, amilyet a Fidesz javasolt a budapesti szervezőknek: nevezetesen az, hogy tartsák meg zárt területen a rendezvényt. A főszervező hangsúlyozta, hogy a fővároshoz hasonlóan Pécsett is az utcán fognak vonulni a Pride-ozók.
A pécsi Pride jelenleg az országban az egyedüli vidéki esemény, amely a szexuális kisebbségek jogaiért áll ki. Jelen pillanatban azonban nem érkeztek hírek arról, hogy más településeken is hasonló felvonulások szervezésére lenne terv.
A kormány tiltása ellenére a szombati Budapest Pride-on korábban soha nem látott tömeg vett részt, a menet eleje már elérte a Műegyetem előtti színpadot, amikor a vége még el sem indult a Deák Ferenc tér környékéről. A becslések nagyjából 200 ezer főre teszik a résztvevők létszámát.
Az esemény politikai hatásairól részletesen itt olvashat, míg a miniszterelnök résztvevők felé irányuló fenyegetéséről itt talál bővebb információt. A rendezvény menetrendjéről készült helyszíni beszámolónkat pedig itt érheti el.