A magyar nyugdíjrendszer jelenlegi helyzete valóban nem éppen rózsás, de most nem a reformok ideje van.

A nyugdíjminimum emelése: Az öregségi nyugdíjak esetében érdemes a szociológiai hátteret is figyelembe venni: alacsony állami nyugdíjhoz a magyar rendszerben az alacsony életkereset, illetve a rövid szolgálati idő vezet. A rövid szolgálati idő inkább a nőkre jellemző - itt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az alacsony szolgálati idő jelentős mértékben éppen a Nők40 miatt jöhet létre. Azt pedig minden magyar adófizető joggal kérdezi meg, hogy

A korábbi nyugdíjba vonulás önkéntes választása nem csupán egyéni döntés, hanem társadalmi felelősségvállalás is. Azok, akik előbb lépnek ki a munka világából, gyakran vállalják a kockázatot, hogy kevesebb időt töltenek el a munkahelyükön, és így alacsonyabb nyugdíjat kapnak a jövőben. Ezen döntés megjutalmazása egyfajta elismerés a társadalom részéről, hogy a nyugdíjasok számára biztosítják a megélhetésükhöz szükséges anyagi hátteret. A nyugdíjemelés nem csupán a pénzügyi támogatást jelenti, hanem a későbbi generációk számára is példaértékű lehet. Amikor a társadalom értékeli és jutalmazza azokat, akik időben gondoskodtak magukról, ösztönözheti a fiatalabbakat is arra, hogy felelősségteljesen tervezzenek a jövőjükre. Ezen felül, a korai nyugdíjba vonulás segíthet a munkaerőpiac frissítésében, lehetővé téve, hogy új tehetségek lépjenek be a munka világába. Összességében tehát a nyugdíjemelés nem csupán anyagi juttatás, hanem egyfajta köszönetnyilvánítás is azoknak, akik tudatos döntéseikkel hozzájárulnak a társadalom fejlődéséhez.

Hasonló problémával állunk szemben az alacsony jövedelemmel rendelkező egyének esetében is. Kétségtelen tény, hogy a vállalkozók jelentős része minimálbérre van bejelentve, ami nemcsak a foglalkoztatásukra, hanem a jövőbeli nyugdíjkilátásaikra is komoly hatással van. Ezen vállalkozók képezik a NYESZ-számlák és nyugdíjbiztosítások legfontosabb vásárlói csoportját. A nyugdíjbiztosítási díjbevétel 2024-ben elérte a 172 milliárd forintot, ami szinte megegyezik a teljes nyugdíjpénztári szektor tagdíj jellegű bevételeivel (172,1 milliárd), figyelembe véve, hogy az utóbbi összeg tartalmazza a munkáltatói hozzájárulásokat is. Ebből adódóan felmerül a kérdés,

mi szükség van az öngondoskodási motiváció gyengítésére?

Van azonban jó hír is: a minimálnyugdíj-emelés minden további nélkül támogatható a rokkantnyugdíjasok esetében!

A 14 havi nyugdíj bevezetésének megfontolása mögött számos összetett tényező áll. A csökkenő népesség és a növekvő időskori függőségi ráta – amely a 65 év felettiek és a 15-64 évesek arányát tükrözi – komoly kihívások elé állítja a társadalmat. Emellett a magas államadósság és az alacsony gazdasági növekedés is hozzájárul ahhoz, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatósága kérdésessé válik. Ezen tényezők figyelembevételével a 14 havi nyugdíj bevezetése nem csupán egy juttatás növelését jelenti, hanem egy komplex társadalmi és gazdasági probléma átgondolt kezelését is.

Csak egy dologban lehetünk egyetértésben: a megfontolás ténye mögött ott rejlik a jelenlegi elmaradt intézkedések valósága.

A következő EU-s költségvetés szigorúbb nyugdíjreformokhoz való kötése teljes mértékben támogatható, amennyiben a Bizottság céljai a demográfiai tényezők által erősen befolyásolt felosztó-kirovó nyugdíjrendszerek tőke- vagy várományfedezeti elemekkel való kiegészítésére irányulnak. Ez egy jelentős előrelépést jelentene a Bizottság által 2023. októberében elfogadott, kiegészített magyar helyreállítási és ellenállóképességi eszközhöz (RRF) képest, amely sajnálatos módon nem tartalmazza ezt a fontos célkitűzést. Az OECD által készített szakértői jelentés sem részletezi kellően ezt a témát, a legfontosabb intézkedésként a nyugdíjkorhatár várható élettartam növekedéséhez való kötést emeli ki, míg a járulék-emelés és az értékelési képlet juttatás-csökkentő módosítása is érdemi változásoknak számít. A magyar kormány azonban elutasította ezt a nyugdíjreformot, ami teljes mértékben indokolt, mivel az nem felelt meg az RRF-ben előírt követelményeknek, mint például a versenyképesség és a szerzett jogok, valamint a jogos várakozások tiszteletben tartása.

A magyar nyugdíjrendszer jelenlegi állapota inkább a barnamezős beruházásokhoz hasonlítható, mintsem a zöldmezős fejlesztésekhez. Nem csupán a magánnyugdíjpénztári "zárványok" jelentik a problémát, hanem az állami felosztó-kirovó rendszer átláthatatlansága és az önkéntes, tőkefedezetű nyugdíjrendszer befejezetlensége is. Bár már megszoktuk a tervezhetetlenséget, a népességcsökkenés és az időskori függőségi ráta növekedése miatt mindannyiunk érdeke, hogy az állam újraelosztó szerepe csökkenjen, miközben az előtakarékosság szerepe növekedjen. Fontos, hogy a tőkefedezetű nyugdíjtermékek teljes életciklusa működőképes legyen – erre van szükségünk a közeljövőben.

Bárki is kerül ki győztesen a 2026-os választásokból, fontos, hogy tudatában legyen annak, hogy...

A gödörben a józanság nem a térképkészítésről szól, hanem a kiút kereséséről. Itt nem iránytűt gyártunk, hanem létrát építünk, hogy feljuthassunk a mélységből.

A továbblépéshez elsődlegesen nem a nyugdíjrendszer átalakításában kell gondolkodnunk, hanem inkább a meglévő rendszerünk rugalmasságának növelésére kell törekednünk. Ehhez két konkrét intézkedés különösen hasznos lehet:

1. Az állami nyugdíj tervezhetővé tétele.

A jelenlegi állami nyugdíjrendszer sajnos nem kínál egyértelmű és átlátható választ arra a kérdésre, hogy ha egy munkavállaló ma vonulna nyugdíjba, akkor milyen összegre számíthat az államtól. Bár a feladat nem egyszerű, a megoldás nem is annyira bonyolult, ha a számítás alapját egy olyan kimutatás képezi, amely a nyugdíjbiztosítás nyilvántartásában rögzített adatok egyeztetési eljárását zárja le. A megfelelő számoló algoritmus segítségével, amely a rendelkezésre álló adatokra épít, viszonylag könnyen megválaszolható a kérdés, sőt, az interneten is számos olyan forrás elérhető, amely hozzáférést biztosít ehhez az információhoz. Ez a megközelítés nem követel meg nyugdíjreformot, viszont jelentős mértékben növelheti a kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget, ezáltal megerősítve az előgondoskodás alapjait.

2. A nyugdíjcélú megtakarítási termékek járadékosítása.

A nyugdíjcélú megtakarítási termékekkel kapcsolatban egy alapvető kihívás merül fel: míg a tőke-akkumuláció viszonylag jól működik, a dekummulációs folyamatok sajnos nem igazán hatékonyak. Jelenleg körülbelül kétmillió öregségi nyugdíjas él hazánkban, de közülük csupán körülbelül 2 ezrelék részesül olyan járadékban, amely nyugdíj-előtakarékossági termékekből származik. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb nyugdíjas számára gyakorlatilag nem jelentkezik számottevő jövedelem-kiegészítés a nyugdíj mellett, amely a megtakarítási termékekből eredne.

A legnagyobb ügyfélkörrel rendelkező önkéntes nyugdíjpénztári rendszert tekintve a következő mondható el: annak ellenére, hogy a nyugdíjpénztári rendszer már több mint harmincéves, a tagok létszáma egymillió feletti, évente legalább 15 ezer pénztártag megy nyugdíjba, és a szektor 2024-ben nagyságrendileg 20 milliárd forint adójóváírásban részesült, az MNB adatai alapján 2024-ben a szektorban csak mintegy ezer fő számára összesen nem egészen egymilliárd forint került járadékként kifizetésre. Sajnos a NYESZ-számlák és a nyugdíjbiztosítás esetében sem jobb a helyzet.

Sürgős szükség volna a nyugdíjcélú megtakarítási termékek járadék-fázisának gondosabb kormányzati szabályozására, egyidejűleg a fogyasztóvédelmi funkció komolyan vételére. (Ez utóbbi feladat Magyarországon a Nemzeti Banknál van, de az előző jegybanki vezetés alatt elég szerencsétlen módon nem kapott megfelelő hangsúlyt a nyugdíj-előtakarékossági termékek esetében.)

Amennyiben ez a két lépés megvalósul, kijelenthetjük, hogy a nyugdíjrendszert érintően elérkeztünk az iránytű felélesztésének pillanatához. Itt az ideje, hogy komolyan foglalkozzunk a reform lehetőségeivel - rövid távon azonban még mindig a gödörben maradunk, és a politikai kampányígéretek csábító ígéretei sem fognak eltűnni.