Göncz Kinga véleménye szerint a módszerek egyre radikálisabbá válnak, mivel a 2026-os kormányváltás lehetősége egyre valóságosabbnak tűnik.
A szociálpolitika világát kommunikációs és ideológiai célok határozzák meg, melyben a putyini modell is inspiráló szerepet játszik. Göncz Kinga, korábbi szociális és külügyminiszter, úgy véli, hogy a céljaik között szerepel az autonóm hangok elnyomása. Bár Magyar Péter körül egyre nagyobb tömeg gyűlik össze, nem tűnik valószínűnek, hogy a Tisza Párt képes lenne megnyerni a Fidesz szavazóit is. Interjú keretében mondta el véleményét.
Több mint egy évvel ezelőtt robbant ki a kegyelmi botrány, amely azóta is foglalkoztatja a közvéleményt. Göncz Árpád, édesapja, neve többször is felmerült a diskurzusban, hiszen államfőként megkegyelmezett egy édesanyának, aki súlyos beteg lányának segített a méltóságteljes búcsúban. Milyen álláspontot képvisel a bicskei üggyel kapcsolatban?
Nem sejtettem, hogy ekkora földindulás következik be. Nap mint nap találkozunk olyan eseményekkel, amelyek erkölcsileg megkérdőjelezhetők, mégis, a rendszer csendben hagyja őket. Most azonban valami hatalmas dolog történt. Elérkezett az idő, hogy azok, akik a hatalom számára láthatatlanok, akik megőrizték független erkölcsi iránytűjüket, és emiatt deviánsként kezelik őket, egy kritikus tömeget alkossanak. Talán éppen azért, mert a helyzet az uralkodó ideológiával szemben áll. A kormány folyamatosan hangoztatta, mennyire fontosak számára a gyerekek, ám kiderült, van valami, ami még ennél is fontosabbnak tűnik. Az ellentmondás égbekiáltóan nyilvánvalóvá vált. Sokan számára világossá vált, milyen súlyos problémák rejlenek a gyerekvédelmi rendszerben, és hogy a pedofília nemcsak, hogy létezik, de folyamatosan el is van tusolva, sőt, titokban kegyelmet kapnak azok, akik elkövetik. Az ilyen jelenségek morális pánikot generálnak. A pszichológia szerint, amikor az emberek a társadalom alapvető normáit és értékeit fenyegetve érzik, a döntéshozóktól várják a válság kezelését. Ilyenkor a döntéshozók hatalma megnő.
Hogyan alakították át a kormányzati hatalom bővülését? Valóban sikerült maximálisan kihasználniuk ezt a lehetőséget?
A politika használhatja ezt a helyzetet arra, hogy érdemi intézkedéseket hoz, vagy arra, hogy olyan rendelkezéseket, amelyek ugyan a lényeget nem kezelik, de megnyugtatják a közvéleményt. A kormány ez utóbbit választotta, ahogy azt tette sokszor korábban is. De amilyen cinikusan most kezelte a helyzetet, az párját ritkítja. Az elégtelenül működő rendszer forráshiánnyal, szakemberhiány küzd, ezzel tisztában volt és van a kormány is, ahogy azzal is, ennek megoldása sok-sok pénzt, átszervezést, képzést igényelne. A megoldást ott kellene kezdeni, hogy gyereket ne vegyenek ki anyagi probléma okán a családjából. Ehhez jól működő, mindenhol elérhető családsegítő- és gyerekjóléti rendszer kellene - amelynek épp a leépítése zajlik évek óta. Ha lenne ilyen szolgáltatás, csak azok a gyerekek kerülnének szakellátásba, vagyis intézetbe, nevelőszülőkhöz, akiknek a családjában tényleg nincs más megoldás. A szakellátásba pedig magasan képzett szakemberekre van szükség. Ennek feltétele a megbecsültség, a jó fizetés, a kiégés megelőzésére, kezelésére szolgáló rendszeres szupervízió. De kellene egy olyan családi pótlék- és segélyrendszer is, amely valódi segítséget jelent a családoknak. Tudatos kormányzati döntés volt, hogy nem ezt a sok milliárd forintot és befektetett munkát igénylő reformot indítja el, hanem olcsó kommunikációs kampánnyal oldja meg a helyzetet. Ha mindenkit ellenőriznek, fenyegetnek, a gyermekvédelemben dolgozók magánéletében kutakodnak, az a helyzeten nem javít, de a közvélemény megnyugszik, egy erős, határozott vezető képét látja.
Akad azért más, bár kevésbé látványos változás is. Lassan magától a szociálpolitikától távolodik a kormány. A gyerekvédelemért ma már gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár felel. A gondoskodáspolitikai kifejezés pedig új, egyházi egyetemi képzésbe is bekerült. Létezik egyáltalán ilyen tudományág?
A szöveg átdolgozása során igyekszem megőrizni az eredeti mondanivalót, miközben egyedi kifejezésmódot alkalmazok: A létezését megkérdőjelező tényezők és az átnevezés mögött húzódó ideológia egyaránt vitatható. A szociálpolitika olyan tudományág, amely nemzetközileg elismert keretek között működik, és közös alapelveken nyugszik. Például, mindenkinek joga van a méltó élethez és a megfelelő jövedelemhez, és aki nehéz helyzetbe kerül, annak támogatásra van szüksége. Ez a rendszer a szolidaritásra épül: az emberek adót fizetnek, és az államnak kötelessége, hogy a rászorulókat támogassa. Bár a támogatás mértékéről és az egyének, közösségek, valamint a társadalom szerepéről folynak viták, a rendszer tudományos alapokra támaszkodik. Ezzel szemben a gondoskodáspolitika mögött nem áll ilyen szilárd háttér, így annak számonkérhetősége is kérdéses. Azonban világosan látható, hogy a kormányzat szándéka az átnevezés mögött az állami felelősség csökkentése: ezáltal lehetőség nyílik további források eltüntetésére a rendszerből. Kifejezetten hangsúlyozták, hogy a boldogulás nem csupán anyagi javakon múlik. Az oktatást nem véletlenül bízzák egyházi intézményekre, hiszen ezzel azt üzenik, hogy reményt kell adni a nehéz körülmények elfogadásához. Ez számomra azt jelenti, hogy aki nehéz helyzetben van, annak nem ebben az életben kell a boldogulásra törekednie, hanem esetleg a túlvilágon. A képzéseket elvégzők vezetői szerepeket töltenek be, de nincs elvárás, hogy a jelentkezők szociális szakemberek legyenek. Mivel a tananyag a "kereszténység társadalmi tanítására" épül, látható, hogy a cél egy ideológiai alapon kiválasztott, felülről irányítható személyek bevonása a szociális és gyermekvédelmi intézmények vezetésébe.
A nevelőszülői rendszer szinte teljes egészének átadása az egyházaknak nem csupán a képzésre vonatkozik, hanem egy mélyebb társadalmi és lelki elköteleződés is áll a háttérben. Miért van szükség erre a lépésre?
A magyarországi egyházak egy része sajnos pénzügyi érdekeltségek révén befolyásolható, és cserébe politikai támogatást nyújtanak. Emellett sok esetben olyan értékeket hirdetnek, mint a szelídség, elfogadás és engedelmesség, amelyek nem mindig tükrözik a modern társadalom elvárásait. A kormány is e hierarchikus szemléletet erősíti, ami éles ellentétben áll a demokratikus világ követelményeivel. A globális közösség egyéni és szabadságjogokért, valamint az emberi méltóság és számonkérhetőség biztosításáért küzd, ami a mai emberi létezés alapvető igénye.
Aki ez ellen fellázad azt megalázzák, megsemmisítik. A szakszervezetek, érdekvédők csak nehezen tudnak megszervezni egy-egy látványos tiltakozást.
Ez az ország viszonylag keveset élt még demokráciában, amikor az emberek átélhették volna azt, hogy nekik szavuk, megannyi joguk, beleszólásuk van, befolyásolhatják a jövőjüket. Van egy pszichológiai továbbélése az autoriter rendszereknek. A gyerekek szocializációja arról szól, hogy átveszik a szülők üzeneteit, identitását, a politikai-társadalmi környezetre adott reakcióit. Az autoriter rendszer így épül be nemzedékek identitásába és él tovább a rendszer elmúltával is. Tehát az, hogy fiam, jobb, ha befogod a szád, és nem lógsz ki a közösségből, belénk van kódolva. És nehezen oldódik, ha azt látják, hogy aki fölemeli a szavát, aki láthatóvá válik, azon azonnal bosszút áll a kormány. Ez egy nagyon erős üzenet, hogy aki nem marad csöndben, azt ellehetetlenítik, nem szó szerint ugyan, de "kivégzik": karakter-gyilkosság áldozata lesz. Ez alól a családtag sem kivétel, oda ütnek, ahol a legjobban fáj.
A magyar társadalom jelentős része talán hajlamos lenne az autoriter rendszerek iránti vonzalomra.
Ebben a tekintetben valóban megfigyelhető, hogy sokan keresnek egy határozott vezetőt, aki védelmet nyújt a globalizálódó, zűrzavaros világ fenyegetéseivel szemben. Az a mechanizmus, amely évszázadokon át a túlélést szolgálta, nem tűnik el nyomtalanul. Noha a demokrácia kora beköszöntött, az nem képes azonnali változásokat előidézni. Sokkal könnyebb azt hinni, hogy a problémáimért valaki más a felelős, semmint belátni, hogy nem tudok eléggé alkalmazkodni vagy versenyképes lenni. Ezért sokan inkább a bevándorlókra, a hajléktalanokra vagy a szegényekre mutogatnak, bűnbakot keresve a saját nehézségeik mögött. Ha a vágyott erős vezető világosan megnevezi a felelőst, az egyfajta illúziót ad a biztonságról, még ha ez a biztonság csupán látszólagos is.
A társadalmi megosztottság felszámolása a szenvedélyes célja, amely mögött mély meggyőződések és vágyak rejlenek. Észlelhetőek pozitív változások a közbeszédben és a közösségi kezdeményezésekben, amelyek arra irányulnak, hogy hidakat építsenek a különböző csoportok között. Ez a tendencia bizakodásra adhat okot, de a valódi előrelépéshez még sok munka vár ránk. Mennyire sikerül a párbeszédet előtérbe helyezni, és a különbségeket erősségeknek tekinteni?
A helyzetünk rendkívül aggasztó. Már korábban is tapasztalhattunk megosztottságot, de a 2006-os események óta a helyzet drámaian romlott. Akkoriban, amikor mindenki azt hitte, hogy a Fidesz győzelme elkerülhetetlen, végül a szocialista-szabad demokrata koalíció kapott lehetőséget a második körre. Ekkor érzékelhető volt a Fidesz-szavazók csalódottsága, amit Orbán Viktor éles szemű vezérként azonnal észlelt. Eddig nem volt világos, hogy ki hova tartozik a politikai spektrumon, de Orbán célja az volt, hogy nyíltan kijelölje a határokat. A kokárda, amely egykor a nemzeti összetartozást szimbolizálta, innentől kezdve a Fideszhez való hovatartozás jelképe lett. Beszédeiben Orbán a társadalmat jónak és rossznak osztotta fel: aki az ő oldalán áll, az a jó, míg aki nem, az a rossz. Ez a megosztottság, amely folyamatosan bűnbakokat keresett, máig jelen van, és úgy tűnik, hogy a társadalom egy része ebből nem tudott kilábalni. Azok, akik fel merik emelni a hangjukat vagy kritikát fogalmaznak meg, könnyen bajba kerülhetnek.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal, sőt, maga a miniszterelnök is fenyegeti a kormánnyal kritikus, külföldi, így akár uniós támogatásban részesülő civil szervezeteket. Van okuk félni?
Van, még ha jogi alap nincs is rá. Pszichésen ugyanis bárkit meg lehet félemlíteni. Elég, ha kiszáll valakihez éjszaka a rendőrség, kamerák előtt vezetőszáron vezetik el - hiába derül ki évek múlva, hogy ártatlan volt.
A külföldi támogatások miatt a hivatal megfélemlítette a gyermekvédelmi szervezeteket és a szociális területen dolgozó érdekvédőket. Milyen szándék húzódik meg mindez mögött?
Az autonóm hangok elnyomása. Hová vezet mindez, azt nehéz megmondani. Jól látható, hogy a putyini rezsim szolgál mintaként, bár nálunk a helyzet sokkal finomabb árnyalatokkal bír. Itt nem a tizenegyedik emeletről való lezuhanás a büntetés a rendszerrel szembeszállóknak, hanem inkább a karaktergyilkosságok árnyéka lebegi körül őket. A módszerek egyre brutálisabbá válnak, mert egyre nagyobb az esélye annak, hogy 2026-ban valódi kormányváltás következhet be.
Magyar Péter miben más, mint, azok, akik eddig a kormány megbuktatásán dolgoztak?
Ez a helyzet nem csupán a politikai ajánlatokról vagy egyének kvalitásáról szól; a valódi tét az, hogy ki tudja megerősíteni a reményt a közönségben. A világ most más, mint korábban: az egészségügy és az oktatás válságban van, az európai uniós támogatások kimerültek, és az infláció olyan mértékben emelkedett, hogy sokak számára elviselhetetlenné vált a mindennapi élet. Ebbe a kaotikus környezetbe robbant be a nagy influenszer tüntetés, ahol az emberek ráébredtek, hogy nincsenek egyedül. Eddig sokan úgy érezték, hogy deviánsok, a társadalom peremén élnek, de most közösségre találtak. Ekkor lépett színre Magyar Péter, kiváló időzítéssel és hatékony kommunikációval. Üzenete az volt: „Nincs mitől félni!”, ami felszabadítóan hatott a tömegre. Tudta, hogy ha elhagyja azt a közösséget, amelyhez eddig tartozott, akkor sokáig a bizonytalanság tengerében fog lebegni. Mégis, bátorságot mutatott, és nem hátrált meg. Az igazi kérdés azonban az, hogy nem lenne-e szükség egy olyan, kevésbé megosztó, integráló személyiségre, aki képes lenne kezelni a jelenlegi harcot és nyomást. Magyar Péter azt ígéri, hogy a Fidesz szavazóit is képes lesz megnyerni, ami egyelőre kétséges, de a köré szerveződő tömeg mérete azt a reményt táplálja, hogy talán mégis van kiút a válságból.
Nemrégiben napvilágot látott egy válogatás Nagy magyar nagycsoport címmel, amely a szerző korábbi írásait gyűjti össze. Felmerül a kérdés: vajon a magyarok ma is egy jelentős csoport részét képezik?
A nagycsoport fogalma ebben az összefüggésben arra a közösségre utal, amelyet hasonló identitással rendelkező emberek alkotnak, akik az eseményekre hasonló érzelmi válaszokat adnak. Ez nem csupán egy homogén csoportot jelent, hanem egyfajta megosztottságot is, ahol a kivetített indulatok dominálnak. A nagycsoportokat gyakran a különböző fenyegetések és szorongást keltő jelenségek egyesítik, amely nem segíti elő a világ árnyalt és realitásnak megfelelő észlelését. Ahhoz, hogy valóban megértsük a helyzetünket, érdemes elgondolkodnunk azon, hol is tartunk 35 évvel a rendszerváltás után, és miként formáltuk közösen, együtt, 10 millióan a saját sorsunkat.
Göncz Kinga
Pszichiáter, politikus. Volt ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, 2006 és 2009 között külügyminiszter, 2009-től 2014-ig európai parlamenti képviselő. Jelenleg pszichiátriai és orvosi pszichoterápiás magánrendelése van Bécsben, emellett a CEU vendégprofesszora.
