Egy újabb támadás közeledik, amely a jogbiztonságot fenyegeti.

A helyzetet csak reménykedéssel lehet szemlélni, hogy az átláthatósági törvény hatályba lépése előtt az Európai Unió intézményei lépéseket tesznek, esetleg a Bizottság is kifogást emel a javaslat ellen. Csak tőlük várható, hogy megakadályozzák, vagy legalábbis módosítják a tervezett törvényt. Dr. Laczó Adrienn ügyvéd, aki korábban bíróként a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának tanácselnöki posztját is betöltötte, úgy véli, hogy a helyzet komoly aggodalomra ad okot. Mint a Bírák a Társadalmi Tudatosságért Egyesület korábbi elnökségi tagja, a Magyar Bírói Egyesület legfrissebb közleményéről is beszélgettünk vele. A közlemény hangsúlyozza, hogy a törvényjavaslat több szempontból is sérti a demokratikus jogállamiság alapelveit, különösen a hatalmi ágak elválasztásának, a jogbiztonságnak és a bírósághoz való hozzáférés jogának védelmét. A legfőbb kifogás, hogy a jogrendbe nem illeszkedő Szuverenitásvédelmi Hivatal széles hatáskörökkel rendelkezik, amelyeket nem kellően definiáltak, így a hivatal képes lehet szervezetek és egyének megfigyelésére és szankcionálására, mindezt anélkül, hogy megfelelő jogorvoslati lehetőségeket kínálna az érintettek számára. Az MBE álláspontja szerint az ilyen irányú törvényi változások hosszú távon aláássák a közbizalmat, nem csupán az igazságszolgáltatás működésében, hanem a demokratikus intézmények stabilitásában is.

Nem látok sok lehetőséget arra, hogy a jogalkotók meggondolják magukat a törvény életbe léptetésének szándékával kapcsolatban. A hazai jogalkotásra még a civil szakmai szervezeteknek sincs jelentős befolyásuk, pedig az MBE súlyos érveket fogalmazott meg a közleményében. Egy jogállamban elképzelhetetlen, hogy a polgárok – ideértve azokat a jogi személyeket is, akiket a törvény szellemében a hatóságok zargatni fognak – ne rendelkezzenek a sérelmeik ellen való kifogásolás jogával, vagy hogy kedvezőtlen megítélésük esetén ne élhessenek a tisztességes eljárás és a hatékony jogorvoslat jogával. Ez egyszerűen elfogadhatatlan. Az MBE legfontosabb kifogása az, hogy az eredeti törvényjavaslatban nem csupán sérülnek ezek a jogok, hanem egyszerűen nem is szerepelnek.

A jogalkotó még nem zárta le az eljárást, így lehetséges, hogy a zárószavazás előtt újra mérlegelik a szakmai kritikákat és észrevételeket...

Ha létezne ilyen szándék, már valószínűleg értesültünk volna róla. Sajnos, most úgy tűnik, hogy ez nem így van. A Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZVH) feladatai között szerepel, hogy összeállítson egy listát azokról a szervezetekről, amelyeket potenciálisan az ország szuverenitását fenyegetőnek ítél meg. Ezek a szervezetek általában külföldi támogatásban részesülnek, és tevékenységeik révén képesek befolyásolni a magyar közélet alakulását. A listára kerülő szervezetek számára többféle korlátozás léphet életbe: például megvonhatják tőlük az adó egy százalékos felajánlás lehetőségét, és kötelezhetik őket arra, hogy minden támogatásról részletes, hivatalos okiratban nyújtsanak be nyilatkozatot, amely igazolja, hogy az alapítványokhoz érkező pénzek nem külföldi forrásból származnak. Továbbá, a szervezetek vezetőinek és felügyelőbizottsági tagjainak vagyonnyilatkozatot kell benyújtaniuk, és ezzel együtt kiemelt közszereplőkké válnak. Mindezek a lépések nemcsak a külföldi, hanem a hazai támogatásoktól is megfoszthatják az érintett szervezeteket. A lista elkészítése ellen azonban semmiféle jogorvoslat nem várható, mivel a Szuverenitásvédelmi Hivatal csak ajánlást fogalmaz meg, a végső döntést pedig a kormány hozza meg a listáról. Az érintett szervezetek nem tudnak védekezni e döntés ellen; nem kapnak lehetőséget arra, hogy kifejtsék álláspontjaikat vagy bizonyítékokat mutassanak be, mivel a törvénytervezet nem biztosít semmiféle lehetőséget az állítások megcáfolására.

Ha valaki felkerül a listára, azzal el kell fogadnia a helyzetet és a következményeket.

A téma lényegét tekintve, amit a jogszabályokban jogorvoslatként említenek, az kizárólag azokkal a szervezetekkel kapcsolatos intézkedésekre vonatkozik, amelyek már a listán szerepelnek. Ilyen intézkedések lehetnek például a pénzmosás ellen hozott szankciók, amelyek a múltban is alkalmazásra kerültek. Azonban fontos megjegyezni, hogy van egy lényeges eltérés a két eljárás között: míg a pénzmosással kapcsolatos vádak esetén a kifogásokat a megfelelő törvényszék közigazgatási ügyekkel foglalkozó tanácsa bírálja el, és lehetőség van másodfokú eljárásra is, addig a szuverenitásvédelmi törvény keretein belül az eljárásokat a rendes bíróságok hatásköréből kizárták, és azok közvetlenül a Kúriához kerültek.

A Kúria elnöke nemrégiben nyilatkozott, és kifejezte értetlenségét a témával kapcsolatos tiltakozásokkal kapcsolatban.

Én is belefutottam Varga Zs. András közleményébe, de sajnos nem tudok egyetérteni a nézeteivel. A jogbiztonság szempontjából komoly problémát jelent, ha egy ügyben olyan egyfokú bírósági eljárást alakítanak ki, amely ellen nincs lehetőség további jogorvoslatra. Ráadásul már nem is érdemes azon vitatkozni, hogy a Kúriától elvárható-e, hogy a jelenlegi környezetben politikai elfogultság nélkül és objektíven döntsön.

A törvény esetlegesen megtiltaná az alkotmánybírósági fellebbezés lehetőségét?

Az Alkotmánybíróság mindig nyitva áll a jogorvoslat iránti igények előtt, azonban kétlem, hogy ezekben az ügyekben valódi, szakszerű jogi fórumra lehetne számítani. Komoly aggodalmaim vannak az Alkotmánybíróság politikai pártatlanságával kapcsolatban, amelyet a legfrissebb események csak tovább erősítettek. Ismét olyan politikai elkötelezettséggel bíró személyeket választottak a testületbe, akiknek a függetlensége megkérdőjelezhető.

Ha valaki nem hajlandó elfogadni a szankciókat, és itthon nem talál megfelelő jogorvoslatot, lehetősége van arra, hogy panaszával Luxemburgba vagy Strasbourgba forduljon. Ön szerint mennyire reális ez az alternatíva? Milyen esélyei lehetnek ennek a megközelítésnek?

Biztos vagyok benne, hogy ha egy ilyen panasz bármelyik bírói fórum elé kerül, az valószínűleg meg fogja állapítani az uniós normákkal ellentétes emberi jogi sérelmet, és a panaszos javára fog dönteni. Azonban, míg egy-egy ilyen ítélet megszületik, hosszú idő telhet el, és ezalatt az érintett civil szervezet akár meg is szűnhet vagy ellehetetlenülhet.

Úgy érzem, e téren nem túl bizakodó...

Ami biztosan várható, az az, hogy az Európai Unió intézményei, ha időben lépnek, talán képesek lesznek hatással lenni a magyar jogalkotásra. Remélem, hogy a Bizottság is hangot ad véleményének a tervezett törvénnyel kapcsolatban, és kifogást emel a döntés ellen. Csak tőlük lehet várni, hogy elegendő nyomást gyakoroljanak, hogy a jogalkotók ne fogadják el a törvényt, vagy legalábbis azt mérsékeltebb formában valósítsák meg.