Kreatív Online - Elindult a GLAMOUR Women Power kampánya: az év hátralévő részében kizárólag nőknek kínálnak lehetőségeket a munka világában.
2017 óta a Women Power kampány részeként a GLAMOUR elkötelezte magát amellett, hogy november közepétől az év végéig kizárólag női munkatársakat alkalmaz a szerkesztőségi feladatok ellátására. Ezzel a lépéssel a nemek közti bérkülönbségek csökkentésére és a női szerepvállalás erősítésére törekszik.
A GLAMOUR 2017-ben elindította a Women Power kampányt, melynek fő célja a bérkülönbségek problémájának felszínre hozása és a társadalmi diskurzus gazdagítása. A kezdeményezés arra törekszik, hogy lebontsa a témával kapcsolatos tabukat, és ösztönözze a közvéleményt, valamint a nőket magukat is, hogy tudatosabban álljanak a kérdéshez. A kampány célja, hogy változást idézzen elő, és elősegítse a nemek közötti egyenlőség megvalósítását.
Az idei kampány keretein belül izgalmas és kreatív projekteket indítunk, amelyek középpontjában a közösségi média megjelenések, szakértői írások és videós interjúk állnak. E kezdeményezések célja, hogy feltárják az egyenlőtlenségek gyökereit, valamint bemutassák a lehetséges megoldásokat. A magazin különös figyelmet szentel a bérszakadék mértékének részletes bemutatására, a nők alulfizetettségének okaira, és arra, hogy mindez hogyan befolyásolja a párkapcsolatokat, a családok életét, a társadalom szerkezetét és a gazdaság egészét.
A kampány egyedülálló aspektusa, hogy a GLAMOUR saját működésén keresztül is inspiráló példát állít fel: a megelőző év statisztikáit figyelembe véve, november közepétől egészen év végéig kizárólag női szakemberekre bízza a feladatokat. Ez nem csupán a szövegírókat, illusztrátorokat, stylistokat, sminkeseket és fodrászokat érinti, hanem még a hagyományosan férfidominált fotós szakmából is kifejezetten női tehetségeket von be.
"Az életem során rengeteget tanultam más nőktől, akik mindig is támogattak engem azzal, hogy új lehetőségeket kínáltak. Gyakran ez a legnagyobb ajándék, amit adhatunk egymásnak: megnyitni egy ajtót. Számomra is sok ajtó nyílt meg, de az igazán fontos az volt, hogy képes legyek benne maradni" - osztotta meg gondolatait Antoni Rita, a genderszakértő és a Nőkért Egyesület elnöke, a GLAMOUR idei kampányvideójában.
A GLAMOUR magazin immár nyolcadik éve, 2017 óta folytatja november-decemberi kampányát, amely az egyenlő bérezés fontosságára hívja fel a figyelmet.
"Semmi nem indokolja, hogy ezt az akciónkat abbahagyjuk, mert bár már látunk jó példákat arra, hogy bizonyos területeken a nők több lehetőséget kapnak, mint akár csak néhány évvel ezelőtt, de a széles társadalmi hatást még nem érzékeljük Magyarországon. Nem gondoljuk azt, hogy a 17 százalék fizetéskülönbségben megállapodhatnánk. A kampányunkat addig folytatjuk, amíg azt nem látjuk, hogy ez a különbség semmissé vált" - foglalta össze Maróy Krisztina főszerkesztő a magazin célját.
A nemek közötti bérkülönbség továbbra is komoly probléma, amely világszerte érinti a nőket. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint az Európai Unióban mintegy 13 százalékos a bérkülönbség a férfiak javára, az EU-n belül pedig az elmúlt 9 évet tekintve Magyarországon csökkent a legkevésbé a bérszakadék, ami jelenleg 17,5 százalékos. Ez azt jelenti, hogy a munkanapjuk egy bizonyos időpontjától a nők gyakorlatilag ingyen dolgoznak férfi kollégáikhoz képest.