A szekér gördül tovább... - Rózsa Péter gondolatai A mindennapok sodrásában sokszor úgy érezzük, hogy az életünk egy folyamatos utazás, ahol a szekér mindig úton van. Minden kanyarban új kihívások, élmények várnak ránk, és bár néha megállunk egy pillanat

Nagy utat tett meg Orbán, ha csak 2010-től számolom az ellenségképző intézetének élén eljutott Sorostól Sorosig. Sokak szerint ez elég szánalmas eredmény, visszahuppanni a kiinduló pontra, mint a Mádi zsidó. Annak legalább megmaradt az áruja a hordóban, lehetett ismét útnak indulni és leszállítani, amit kell. Orbán hordóiból viszont mintha kicsurgott volna a lé. Ment abból azért közben jó helyre, ilyen gazdag miniszterelnöki család és milliárdos baráti kör még nem termett demokráciákban, de az Európai Unióban biztosan egyedülálló e fényes pálya. Csak megkopott a fénye és a lé helyett maradtak a szürke vagy üres szavak. A hiányért pedig ismét Sorost kiált. Szegény. Illetve mi, szegény magyarok. A nemzet és a magyar szóval túltengő politikai programok nem helyettesítik az észszerűséget, főként a gazdaságban. Amikor Orbán ráült erre e szegény Magyarország nevű járgányra, az nem volt a legrosszabb állapotban, hiszen előző hajtója éppen egy nagyjavítással végzett, és a 2008-as pénzügyi világválságból kihízva, legalábbis működőképessé tette. Aztán a NER-re festett kocsi befutott az uniós pénzesőbe. Azért azt ne felejtsük el, soha annyi lé nem érkezett ebbe az országba, mint abban a hét esztendőben, ami nemhogy szűk volt, hanem még európai mércével is arányaiban a legnagyobb volt a többi tagállamhoz képest. A soros plakátok helyett ebből lehetett volna olyanokra költeni, mint az oktatás, az egészségügy vagy a tudományos kutatás, meg olyasmik, amik a jövőt, a jövőnket tette volna jobbá. Mi lett a vége? Recessziónak mondják, de én csak szegényedésnek hívnám. A huszáros kocsihajtásnak ez lett a vége, csökkenő értékű pénz, fizetés, növekvő infláció. és egyre csak dagadó gazdasági csődhelyzetek.

A MÁV romokban. A tíz éve folyamatosan elmaradtak a fejlesztések, felújítások. Ma már hetente átlagosan két elakadás van, van. Hol szembe megy két szerelvény, hol egy kocsi gyullad ki, hol a sín törik el, hol az irányító rendszer mondja fel, hol a mozdonyvezetőnek jár le két állomás között a munkaideje... a hat hónapja felújított Veszprém- Ajka vonalról meg ne is beszéljünk. Illetve csak beszéd van, Lázár szebb jövőt ígér a vasútnak, csak pénzt nem tud adni hozzá. A már elfogadott jövő évi költségvetésben mindössze 20 milliárd forint szerepel a MÁV ügyeinek rendezésére, ezen még Mészáros Lőrinc is csak röhög, mert a fél fogára több jut.

Az egészségügy állapota válságos - talán már felesleges is részletezni a problémákat, hiszen az elmúlt évtized során szinte mindenki találkozott valamilyen nehézséggel. Ki ne tapasztalta volna meg a zárva tartó osztályokat, a végtelennek tűnő várólistákat, az orvosok, nővérek és gyógyszerek hiányát? Nyáron pedig sokan kénytelenek voltak elviselni a 30-32 fokos hőséget a betegszobákban, miközben elmaradt műtétek és kezelések súlyosbították a helyzetet.

A családközpontú kormány kudarcai is itt tornyosodnak. A lepusztult gyermek intézmények, a megalázóan alacsony fizetések, a szakemberek elvándorlása is elég lenne már, és mindenre jött a botrány, a kegyelmi ügy és az újabb és újabb molesztálások, gyermekbántalmazások. Elvándorol csaknem 300 szakdolgozó, és a kormány az intézmények modernizálása, a fizetések rendezése helyett a megmaradt dolgozók nyakába varrta a megalázó pszichológiai vizsgálatokat, ellenőrizendő az alkalmazottak kifogástalan életvitelét. Miközben jegyezzük meg, a kifogástalan életvitelről Orbán elbeszélgethetne inkább saját köreiben, Balog Zoltántól kezdve jó néhány egyházi méltóságig hosszú a sor.

Ha visszatérünk az Orbán által irányított szekér rakományára, azt tapasztalhatjuk, hogy az folyamatosan fogy. Az uniós ajándékpénzeket rendre elveszítjük, amit a brüsszelező és sorosozó miniszterelnök vitéz módon harcolt ki magának. A magyar gazdaság éppen csak túllépte Európa legmagasabb inflációját, de most újra emelkedésnek indult, míg a gazdasági teljesítményünk egyre csökken. A forint pedig lassan a millpengők világát idézi fel. És miközben Orbán a gazdasági csodáról beszél, amely már itt van a küszöbön, nemsokára belépünk a ragyogó 2025-ös évbe. Közben eszembe jut, hogy Soros György éppen 95. születésnapját ünnepli, míg Orbán rendszere már a 15. évét tapossa. Mindennek egyszer vége szakad.