Mivel gazdagítottuk a mai napunkat?
Bár félelmekkel telve, most mégsem úgy alakul a helyzet, ahogyan azt sokan várták. Az erdélyi magyar közösség mintha beteljesítené a francia forradalom borongós előrejelzését: az apák életüket áldozzák a szabadság oltárán, a fiak pedig elpazarolják azt, míg az unokák az elnyomás sötét árnyékában tengődnek. Most ismét az történt, ami elkerülhetetlennek tűnt. A romániai magyar kisebbség tagjai a többségi románság mintájára cselekedtek. Ugyanannyian járultunk az urnákhoz, mint a román nemzet, így meg tudtuk őrizni politikai képviseletünket a nemzeti színtéren.
Valóban, az előző választások során a Hargita megyei részvétel igencsak figyelemre méltó volt, hiszen a megye a részvételi arányt tekintve az élen végzett az ország többi megyéje között. Az eseményeket látók csak csodálkoztak, hogy ez a csíki csoda milyen erővel hatott. De nem csak a csíkiak voltak aktívak; a háromszékiek, a marosiak, a partiumi magyarok, a csángók, valamint a szórványban élő magyar közösségek is ott álltak a szavazóurnák előtt, akiknek a hangja gyakran elhallgat a nagyobb városok zajában.
Bár voltak próbálkozások, hogy eltérítsék a magyarokat az urnákhoz vezető úttól, a haladó gondolkodású honfitársaink is jelezték, hogy érdekképviseletünk méltósága a kudarc szélére került. A káosz vagy éppen csak a zavart keltő kritikák, amelyekkel szembesültünk, végső soron hiábavalónak bizonyultak. Azok, akik az összefogás fontosságáról beszéltek, gyakran váltak céltáblává: lebértollnokozták őket, gúnyolták, és olyan ősrégi nézetek hirdetőiként állították be, akik nem képesek felfogni az új idők sürgető üzenetét: az etnikai politizálásnak vége!
A károgók hangja mellett egyre többen figyelmeztetnek arra, hogy a választók hozzáállása a politikai pártokhoz mára drámai változásokon ment keresztül. A régi, szekértáborokra jellemző gyakorlat, amikor a hívek vezényszóra, kritikátlanul követték a pártjaik utasításait, mára eltűnt. Azzal a ténnyel kell szembenéznünk, hogy még a legelkötelezettebb szekértáborok tagjai is egyre inkább személyre szabott üzeneteket várnak a politikai elit képviselőitől. Ezeket az üzeneteket alaposan átgondolják, mérlegelik, és végül a saját meggyőződésük szerint döntenek arról, hogy az adott politikai álláspont mennyire felel meg az igényeiknek és elvárásaiknak.
Volt hát baljós előjel elég. A rossz ómen sem hiányzott!
Az erdélyi magyar közösség tagjai vasárnap kiemelkedő teljesítménnyel zárták a vizsgát.
És jelesre vizsgázott az RMDSZ is, aki a nagyarányú részvétel ellenére jóval az exit poll felmérés aránya fölött szerzett mandátumokat. Húsz éve nem nyert annyi szavazatot, mint tegnap.
Az, hogy a közösség tagjai felmérjék a szélsőségesség, a legionarizmus, a csausizmus visszatértének valós veszélyét. Az is, hogy az RMDSZ kampánystábja idejekorán figyelmeztesse a közösségét erre. Az elnökválasztás első fordulója igazolta, hogy nem vaklárma, nem számító riogatás az, hogy a hazai társadalomban lábra kaptak a XX. század ordas eszméi, amelyek közösségünk, de ezáltal személyes szabadságunkat is veszélyeztetik.
Kellett az is, hogy mintegy isteni akaratra december elsején tartsák a parlamenti választásokat. Kellett az a mozgósító szlogenné váló kampányfelismerés, hogy mi, erdélyi magyarok december elsején még egyszer nem veszíthetünk. Az erdélyi magyar társadalom tagjai és anyaországi barátaink, politikusok, művészek, sportolók, értelmiségiek, egyszerű emberek üzentünk egymásnak: nem veszíthetünk! És nagyon mostoha körülmények közepette nyertünk. Nemcsak politikai képviseletet, mert biztosítottuk magunknak ugyan azt is, de négy év múlva mondhatjuk el, lettek ennek gyümölcsei.
Az igazi érték abban rejlik, hogy újra felfedeztük a közösség erejének varázsát, amire már a kampány során is utaltam: az összefogás és a felelősségvállalás üdvös hatását. Nálunk, ahol a közös időtöltés életet ad, ezt az újraértelmezett életet kellene választott képviselőinknek gazdag tartalommal megtölteniük. Velünk együtt, nem nélkülünk...
