Noé Bex: Amikor megkértem a barátnőm kezét, sokan azt gondolták, hogy véget ért a kapcsolatunk.
A Franciaországban született komikus megosztotta velünk élményeit arról, milyen volt egy olyan kis faluban felnőni, ahol gyakorlatilag nem akadtak kortársai. Emellett megtudhattuk, mi vonzotta Magyarországra, miért választotta a stand-up műfaját, és hogy miért mondta a jövőbeli anyósának, hogy „kapd be”.
Egyre inkább találkozunk Noé Bex stand-up videóival az Instagram és Facebook világában. Francia akcentussal beszél, de büszkén vallja magát magyar stand-uposnak. Budapesten él, és nem titkolja, hogy az autós dugókban való dudálás kifejezetten idegesíti. Az interjú során mesélt arról, hogyan sikerült átvernie egy tehetségkutató zsűrijét, valamint arról, hogyan érzelmes pillanatokat teremtett a Szent István parkban, ahol a barátnője, aki azóta a felesége lett, könnyekre fakadt. Tarts velünk, és ismerd meg közelebbről ezt a különleges tehetséget!
Természetesen! Kérlek, írd le, milyen szöveget szeretnél, hogy egyedivé tegyek, és szívesen segítek!
Több helyen is mesélted, hogy egy délnyugat-franciaországi faluban születtél, amiről annyi derült ki, hogy Toulouse-hoz közel van, a spanyol határtól nem messze, de a falu neve soha sehol nem hangzik el - ez valamiért titok? Vagy úgysem tudja senki helyesen leírni, kiejteni?
Nem titok, hogy a kiejtése nem éppen egyszerű: a település neve Saint-Aignan, ami magyarul Szent Ányos-ként szerepel. Érdekesség, hogy Franciaországban több hasonló nevű falu is megtalálható!
Felnőni egy háromszáz fős településen igazi különlegesség volt. A kis közösség minden tagja ismerte egymást, és a szomszédok szinte családtagokká váltak. A mindennapok során a gyerekek szabadon barangolhattak a faluban, felfedezve a természet szépségeit és a környező erdőket. A felnőttek figyelte őket, és bármikor készen álltak, hogy segítsenek, ha szükség volt rá. Az ünnepek és rendezvények mindig különleges alkalmak voltak, ahol a közösség összegyűlt, hogy együtt ünnepeljenek, és megosszanak egymással élményeket. A helyi hagyományok mélyen gyökereztek, és a közös emlékek kötötték össze az embereket. A felnőtté válás folyamata is más volt; a fiatalok hamar megtanulták, hogyan működik a közösség, és milyen értékek mentén élhetnek. Bár a kis település néha szűkös lehetőségeket kínált, a közelség és az összetartás mindig kompenzálta ezt. A barátságok mélyebbek voltak, és a közös élmények, mint a nyári focimeccsek vagy a téli szánkózás, örökre megmaradtak az emlékezetemben. Felnőni egy ilyen helyen egyedülálló élmény volt, amely formálta a világképemet, és értékes leckéket adott az életről és a közösségről.
Nem éppen izgalmas, amit mesélek, de a valóság az, hogy rengeteg filmet pörgettem végig. A testvéreim és én voltunk a falu egyetlen gyerekei, így a szórakozásunk egy kicsit korlátozott volt. Az egész vidéken csupán egy iskola állt, egyetlen osztállyal, ahová mindenki bejárt. Emlékszem, amikor hatéves lettem, az osztályomban már volt egy tizenkét éves fiú is, aki teljesen más világot képviselt számomra.
Nem, a szomszédos város, Castelsarrasin, a csokoládégyáráról volt híres. Vagy talán csak régen volt az? Mást igazán nem tudnék róla mondani.
Mesélj a családodról! Milyen szokásaitok, hagyományaitok vannak? Kik a legfontosabb tagjai, és miben különlegesek számotokra?
Franciaország varázslatos táján élek, ahol a középosztálybeli családom mindennapjait éljük. Édesanyám a filozófia mélységeit tárja fel a diákok előtt, míg édesapám a szépirodalom gyönyörű világát ismerteti meg a fiatalokkal. A családunk többi tagja a mezőgazdaságban találja meg a hivatását, hiszen ez a régió szívverése. Két testvérem van, akikkel szoros kapcsolatot ápolok, és rendszeresen ellátogatnak hozzám, hogy megosszuk egymással életünk apró örömeit.
Miután elhagytad Franciaországot, Ausztriában, Hollandiában és Kanadában éltél. Ha a feleséged nem magyar származású lenne, vajon akkor is itt telepednél le?
Nem. Semmit nem tudtam Magyarországról, mielőtt idejöttem, szóval nem tudatos döntés volt, hogy Budapesten akarok élni. Az viszont tény, hogy amikor gyerek voltam, mindig el akartam költözni, valami más helyen élni. Merthogy nem volt más lehetőség: ha ilyen pici helyen élsz, el kell költöznöd.
Melyik másik országban érezted úgy, hogy hosszabb távon is szívesen élnél?
Hollandiában töltött időm igazán emlékezetes volt, rengeteg élményt és tapasztalatot gyűjtöttem, de a holland nyelv ismerete nélkül nehézkes volt a munkakeresés. Kanada is belopta magát a szívembe, különösen Montreal varázsa, ami lenyűgöző város. Az egyetlen hátránya, hogy meglehetősen távol van. Ám talán nem is a földrajzi elhelyezkedés a legfontosabb: ahogy sokan mondják, előfordulhat, hogy egy csodás országban is megélheted a nehéz napokat, míg egy kevésbé ismert helyen is rátalálhatsz a boldogságra.
Milyen tevékenységeket végeztél az említett helyszíneken?
Volt, ahol tanultam, máshol dolgoztam. Két mesterdiplomám van, az egyik tanári, a másik politikaitudományból - na, ez utóbbival nincs sok munkalehetőség, de kicsit azért dolgoztam kutatóként. Aztán elkezdtem francia nyelvet tanítani.
Tudod, hogy amikor beírod a Google keresőbe a nevedet, milyen javaslatot kap először a rendszer?
Igen, éppen a múlt héten hallottam valakit említeni, hogy Noé Bex barátnőjéről van szó. Elképzelhető, hogy a feleségem utánanézett ennek a dolognak.
Gyakran mesélsz a feleségedről a stand-up előadásaid során?
Próbálok nem túl sokat beszélni róla, mert ha viccelődsz valakivel, akkor nyilván kell egy kicsit fikázni, és ez rosszul esne neki.
Mivel foglalkozik ő?
Egyetemen tanít. Ezért is maradtunk Magyarországon, miután ledoktorált - ha van egy PhD-d magyar szépirodalomból, azzal nem biztos, hogy könnyű munkát találni Franciaországban vagy máshol.
Úgy hallottam, hogy amikor eszmecserét folytattok, az angol nyelv szolgál közös hídként számotokra. Mi lehet ennek a hátterében?
Én igyekszem magyarul érvelni, de ő csak angolra vált – úgy érzem, ezt szándékosan teszi, mert tudja, hogy ezzel csak még inkább felhúz. Ráadásul angolul lehet csúnyán beszélni, mint a filmekben, és az sokkal látványosabbá teszi a vitát.
