Pokróc látványos belépése a gálameccsre - az olasz védőlegenda szinte a földbe taszította női riválisát!

Leonardo Bonucci ismét felkavarja a közösségi médiát – ezúttal egy jótékonysági gálameccsen mutatta meg, hogy miért is tartják az Európa-bajnok védőnek. A pályán tanúsított elszántságával és szenvedélyével mindenki figyelmét magára vonta.
A vasárnap rendezett jótékonysági Soccer Aid gálamérkőzésen a Leonardo Bonuccival a soraiban felálló World XI 5-4-re legyőzte Angliát az Old Traffordon. Az esemény hagyományosan a barátságról, a jó hangulatról és az adománygyűjtésről szól - Bonucci a jelek szerint azonban még egy ilyen jellegű meccsen sem tudta félretenni versenyszellemét.
A korábbi Juventus-védő egy határozott, pokróc keménységű szereléssel tarolta le az egykori angol női válogatott csapatkapitányt, Steph Houghtont, aki az eset után ápolásra szorult. Bonucci mentségére szóljon, hogy sportszerűen rögtön kirúgta a labdát, hogy a földre került játékos segítséget kaphasson.
A belépőről készült fényképek szinte azonnal elöntötték a közösségi médiát. A rajongók reakciói pedig igencsak sokszínűek voltak, mindenki a saját véleményét osztotta meg a látottakról.
"Bonucci nem igazán van tisztában a woke kultúrával" – fogalmazott az egyik hozzászóló.
"Ő olasz, minden nap védekezik, ez benne van a DNS-ében" - fogalmazott egy másik.
Többen dicsérték Houghtont is, aki állta a sarat, és láthatóan nem haragudott a történtekért.
A mérkőzés után Bonucci egy kis humort csempészett az eseménybe: az Instagramra egy közös fotót töltött fel Houghtonnal, amelyhez a szórakoztató feliratot fűzte: "Még mindig él!!"
Természetesen nem maradt el a válasz sem - a korábbi angol válogatott hátvéd csupán ennyit reagált: "My guy." ("Az én emberem.")
A gálameccsen tanúsított teljesítménye alapján Bonucci látszólag nem vesztette el a védekezési tudását - és úgy tűnik, hogy nem sokáig marad távol a futball csúcsától. Olasz médiaértesülések szerint hamarosan Gennaro Gattuso csapatához csatlakozhat az Azzurri kispadján, mint asszisztens edző.