Persze, szívesen! Íme egy egyedi szöveg az "árvízi hajósok" témájában: --- **A Folyók Harcosai: Árvízi Hajósok Története** A vizek hatalma mindig is lenyűgözte az embert. Amikor a folyók kilépnek medrükből, és elöntik a környező vidéket, a természet er

A parajdi sóbánya sorsa sajnos végleg megpecsételődni látszik – ez volt a korábban írt cikkünk burkolt üzenete, amelyben a múltnak csupán az emlékek szintjén való fennmaradását sajnáltuk. Véleményünk azóta sem változott, de mégis bizakodásra ad okot az a kitartás, amellyel az állami és civil szervezetek igyekeznek megóvni mindazt, ami megmenthető. Fontos hangsúlyozni, hogy nem az illetékes hatóságok tevékenységét dicsérjük – hiszen ők felelősek a bekövetkezett ökológiai és gazdasági válságért –, de a jelenlegi munkálatok üteme azt mutatja, hogy van szándék a szinte lehetetlennek tűnő feladat megoldására, a bánya (legalább egy részének) korábbi állapotába való visszaállítására. Még akkor is, ha néha olyan, jellegzetesen balkáni, kaotikus tevékenységekről hallunk, mint a patakvíz sótartalmát szabályozó gátak építése, majd azok későbbi lebontása. Szóval egyelőre ennyit tudunk, az eredmények pedig – természetesen – egyelőre bizonytalanok.
Figyelemre méltó a közösségi összefogás, amely az adományozások sorozataként bontakozik ki. Legutóbb a Bagossy Brothers Company csíksomlyói megakoncertje során valósult meg egy adománygyűjtés, amit az RMDSZ Csíki Területi Szervezete szervezett, mind a helyszínen, mind pedig online. Ennek eredményeként több mint 15 ezer lej gyűlt össze a sóbányai katasztrófa által sújtott parajdi családok megsegítésére. Emellett a parajdi katasztrófa áldozatainak támogatására a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) keretein belül is gyűjtenek, amely jelenleg zajlik és június 22-ig tart. A TIFF szervezői a segitsparajdon.ro és ajutapraidul.ro weboldalakat ajánlják a támogatni szándékozóknak, ahol kiválaszthatják, hogy a parajdi családok, a turizmusban érintettek, vagy a helyi turizmus újbóli fellendítéséért dolgozók munkáját kívánják-e támogatni. A honlap magyar nyelvű változatán olyan neves alkotók buzdítanak az adományozásra, mint a Bagossy Brothers Company, Pataky Attila, Koszika, Nyáry Krisztián, Gregor Bernadett és Mága Zoltán. Utóbbi például Sümegi Eszter Kossuth-díjas és Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekessel közösen jótékonysági koncerteket adott a háromszéki árvízkárosultak megsegítésére (a kolozsvári esemény során például 37 ezer lejnyi adomány gyűlt össze). Június elején az Ökumenikus Segélyszervezet bejelentette, hogy az 1353-as adományvonal használatával 500 forint adományozható az árvíz és bányakatasztrófa áldozatai számára (nagyobb összegű adományokat a www.segelyszervezet.hu oldalon fogadnak el), emellett számos kisebb, közösségi kezdeményezés is napvilágot látott az elmúlt időszakban. Ezen a téren hibrid támogatásnak számít a magyar kormány felajánlása is, amely keretében a hazai civil szféra adományait a kormány megduplázta, így összesen több mint 610 millió forint, azaz 8,2 millió lej jut el az árvízkárosultakhoz. Továbbá, a román ajkú területeken is számos támogatási kezdeményezés, felhívás és esemény szerveződött, ami ismételten hangsúlyozza, hogy a parajdi bányakatasztrófa és a székelyföldi árvízhelyzet következményei nem ismernek nemzetiségi határokat.
A kérdés, hogy mindez miként fog megvalósulni, és mit tartogat a jövő a bányának, valamint az azt érintő felelős személyek számára, még mindig nyitva áll. Ugyanakkor talán egy kis öröm cseppje is felsejlik a nehézségek között: a történtek nem hagyták közömbösen a közvéleményt. Míg a felelősök szakmai tudása vagy felelősségtudata kétséges, a civil társadalom tekintetében a közösség emberségből jelesre vizsgázott, mind a kis, mind a nagy térség vonatkozásában.