Szegénység Magyarországon: a legnagyobb nyomorban élők már az életük árán próbálnak boldogulni?

A plazmaadás sokak számára nem csupán egy kiegészítő jövedelemforrás, hanem életük fenntartásának fontos eszköze is.

Váradi Béla fotóművész Angliában éli mindennapjait, azonban a Guardian számára készült összeállításában a legkiszolgáltatottabbak körében mindennapossá vált megélhetési formát, a plazmaadást mutatta be.

Magyarország szegényebb régióiban virágzik az emberi vérre alapuló új gazdaság, ugyanis a plazmaadás a legkiszolgáltatottabbak számára nemcsak lehetőség, hanem a túlélés eszköze a munkanélküliség és a nélkülözés sújtotta területen.

Magyarországon több mint 50 plazmaközpont működik, amelyek országszerte aktívan gyűjtik a plazmát. Ezek a létesítmények hetente akár 2600 liter plazmát is összegyűjtenek a heti hat napos nyitva tartásuk alatt, gyakran maximális kapacitással üzemelve. A jogszabályok értelmében a donoroknak legfeljebb 7500 forintos készpénzjutalom jár, de a további ösztönzések tekintetében nincsenek szigorú előírások. Ennek köszönhetően a plazmacentrumok kreatív megoldásokkal tették vonzóbbá az adományozást: pontgyűjtő rendszert, bónuszokat és lottószelvényeket ajánlanak a rendszeres donorok számára. Minden 10., 20. és 30. odaítélt látogatás alkalmával az adományozók vásárlási utalványokat nyerhetnek, vagy részt vehetnek izgalmas sorsolásokon, ahol például e-robogókat és stílusos plazmatévét is nyerhetnek.

Ezek a központok elsősorban Kelet-Magyarország területén találhatók, ahol a munkanélküliség szintje rendkívül magas. A helyi közösség, amelynek sok tagja roma származású, mindennap harcot vív a megélhetésért. A legnagyobb szegénységben élők számára a plazmaadományozás egy rendszeres, ámde kockázatos bevételi lehetőséggé vált. "Ez olyan, mint a szerencsejáték" - osztotta meg véleményét egy helyi donor a Guardian-nal. "Folyton visszatérsz, abban a reményben, hogy nyersz valamit."

A rendszer szabályozása hiányos, ez pedig nagyban hozzájárult a kialakult helyzethez. Bár a magyar törvények csak heti két alkalommal engedélyezik a "plazmázást", nincs hatékony mechanizmus annak nyomon követésére, hogy az egyének milyen gyakran adományoznak. A centrumok nem osztják meg egymással a donorokkal kapcsolatos információkat, akik közül sokan egy héten belül több intézményt is felkeresnek, hogy becsapják a rendszert és maximalizálják a bevételt.

A Guardian riporterének nyilatkozó tornanádaskai fiatalember története is arra utal, hogy az egészségügyi előírások betartásával gondok vannak. Ő 16 évesen kezdett el plazmát adni - két évvel a törvényes korhatár alatt, édesanyjával pedig rendszeresen két órát ingáznak a falujukból, Tornanádaskáról a megyeszékhely Miskolcra, ahol négy különböző plazmacentrum működik egymástól sétatávolságra. "Mindketten adományozunk" - mondta az anya. "Így etetjük a tízfős családunkat".

Még inkább meglepő az a debreceni férfi esete, aki a városban, ahol hat plazmaközpont működik, állítólagosan több mint 300 alkalommal járult hozzá vérplazmaadásával. Ezzel messze túllépte az évi 45 alkalmas jogszabályi határt. Ahogy ő fogalmazott:

egy év alatt 220 liter plazmát adtam, csak egy központban. A törvény szerint ennyi idő alatt csak 34 litert adhat valaki. De itt nem törődnek ezzel. Csak a pénz érdekli őket.

A rendszeres plazmaadók gyakran nincsenek tudatában annak, hogy milyen hatással vannak a saját szervezetükre e tevékenység révén. Egy férfi, aki egy év alatt több mint 300 alkalommal adta le plazmáját, például rendkívül vékony, sápadt és beesett arccal rendelkezett. Ennek ellenére mégis azzal próbálta meggyőzni a Guardian újságíróját, hogy noha minden kis nátha ledönti, valójában sokkal egészségesebbnek érzi magát, mint valaha.

Az önkizsákmányolás e sajátos formája finoman serkentett a vállalatok által, amelyek hajlamosak minimalizálni a kockázatokat, miközben elragadtatottan hirdetik a plazmaadományozás életmentő mivoltát. Valóban, a plazma életet menthet - de mi történik akkor, ha az életmentő egészsége is veszélybe kerül ezen a folyamaton keresztül?