Szerdától a kormány újabb jelentős összegeket fog szétosztani.

Szerdától két új, kedvező kamatozású hiteltermék várja a turisztikai szektor szereplőit. A Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) már az első héten több száz hiteligénylés feldolgozására készül, így a szolgáltatók gyorsan hozzáférhetnek a szükséges forrásokhoz.

A KTH közleménye szerint az ágazat cégei 5 egyszerű lépésben, maximum 15 napos ügyintézési határidővel juthatnak kedvező kamatozású hitelhez, a hónap végén meg is történhetnek az első folyósítások. Az előminősítések már zajlanak. Az első konstrukciók a KTH Start Forgóeszköz Hitel és a KTH Start Beruházási Hitel lesznek.

Láving Gusztáv, a hitelközpont vezetője a legfrissebb közleményében hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) keretein belül adatszolgáltatásra kötelezettek már szeptembertől lehetőséget kaptak az előminősítésre. Ennek köszönhetően október közepén sokkal felkészültebben és megbízhatóbban nyújthatják be kérelmeiket.

A forgóeszköz hitel lehetőséget biztosít a működési költségek, például bérek és szállítói számlák fedezésére. Ezt a hitelt legfeljebb 3 éves futamidőre lehet igényelni, a minimális összeg 1 millió forint, míg a maximális 10 millió forint. Láving Gusztáv hangsúlyozta, hogy az ágazatban tevékenykedő egyéni vállalkozók és adószámos magánszemélyek is jogosultak a hitelre. Korábban ezek az érintettek csupán drága személyi kölcsönökhöz férhettek hozzá, hogy biztosítsák vállalkozásuk likviditását. Most azonban állami kamattámogatás révén 3 százalékos fix kamatszint mellett igényelhetik a szükséges forrást.

A másik elérhető termék, a beruházási hitel felhasználható szolgáltatások fejlesztésére (ilyen lehet akár egy jacuzzi, szauna beszerzése), kapacitásbővítésre és hatékonyságnövelésre, beleértve az energiahatékonyság és a fenntarthatóság erősítését is. Ez maximum 5 éves futamidejű, minimum 1 millió, maximum 10 millió forint hitelösszeggel, szintén éves fix 3 százalékos kamattal - tájékoztattak.

A közlemény szerint ezek a hitelek az állami garanciavállalás következtében fedezet nélkül igényelhetőek - ezáltal például azoknak a szolgáltatóknak is elérhetők, amelyek bérelt ingatlanban működnek. A törlesztés a turisztikai szezonhoz igazított (akár évi 2 vagy 4 részletben, akár a nyári hónapokra koncentrálva is teljesíthető), és a tőke-visszafizetésre akár egy éves türelmi idő is kérhető (ebben az esetben az első évben csak kamatfizetés történik), az előtörlesztésre pedig bármikor, díjmentesen van lehetőség.

A KTH által kínált kedvezményes hitelek igénybevételére azok a vállalkozások és természetes személyek jogosultak, akik szálláshely-szolgáltatással, vendéglátóipari tevékenységgel vagy turisztikai attrakciók üzemeltetésével foglalkoznak. Az igénylés folyamata rendkívül egyszerű és felhasználóbarát, csupán néhány lépésben, digitális formában végezhető el az NTAK-on vagy a KTH hivatalos weboldalán (kth.hu).

A tájékozódást online a KTH honlapja (www.kth.hu), telefonon a díjmentesen hívható ügyfélszolgálat (+36 1 550 1832), valamint az [email protected] segíti. A konstrukciók megismertetésében, népszerűsítésében, a személyes ügyféltájékoztatásban az országos lefedettséggel rendelkező Tourinform hálózat is közreműködik.

Related posts