Trump hatalomátvétele után azonnal bevezeti a szükségállapotot, ezzel új fejezetet nyitva a politikai életben.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök fontolóra vette, hogy gazdasági szükségállapotot hirdet ki, ami jogi alapot adna univerzális vámok bevezetésére szövetségesekkel és riválisokkal szemben. Ez az intézkedés az International Economic Emergency Powers Act (IEEPA) keretében történhetne, amely széles jogkörrel ruházza fel az elnököt az import szabályozására egy nemzeti vészhelyzet idején. A tervezett lépés célja, hogy Trump második elnöki ciklusában újraírja a globális kereskedelmi szabályokat.
Trump különösen kedveli az IEEPA-t, mivel ez lehetővé teszi, hogy nemzetbiztonsági indoklás nélkül is beavatkozzon a vámokkal kapcsolatos döntésekbe - írja a CNN, amely úgy értesült, hogy erre hivatkozva vezethet be szükségállapotot az újonnan hivatalba lépő elnök.
Egyes jelentések alapján a gazdasági szükségállapot kihirdetése jelenleg még csak a tárgyalások szakaszában áll, viszont a Trump-kabinet aktívan fontolgatja a jogi és politikai alternatívákat.
A Trump-adminisztráció által bevezetett vámtarifák korábbi esetei, mint például a mexikói importtal kapcsolatos fenyegetések, világosan jelzik, hogy ez a megközelítés politikai nyomásgyakorlásként is eredményes lehet.
A tanácsadók más jogi eszközök bevétését is vizsgálják, például az amerikai kereskedelmi törvény 338-as szakaszát, amely új vámok kivetését teszi lehetővé diszkriminatív kereskedelmi gyakorlatokkal szemben.
Ezen kívül szóba került a 301-es szakasz felülvizsgálata, amely alapján Trump az előző elnöksége alatt már vámokat vezettek be Kína ellen.
Bár ezek a lépések időigényesebbek, és gyakran hónapokig tartó lobbizást igényelnek, jogi szempontból stabilabb alapot teremtenek. Ugyanakkor a szükségállapot gyorsabb megoldásokat kínálhat, bár kérdéses, hogy milyen bizonyítékokkal igazolnák az intézkedés létjogosultságát.
Trump gazdasági retorikája nem mutat egységes képet. Egy keddi sajtótájékoztatón egyrészt bírálta az inflációt, másrészt az amerikai gazdaság erősségét hangsúlyozta, és "rakétaszerű növekedést" ígért a következő négy évre.
A nemzetközi gazdasági helyzet kapcsán azonban a Trump-csapat szerint a vámok elengedhetetlenek az amerikai ipari kapacitások újjáépítéséhez és a nemzetbiztonság erősítéséhez.