Védett madarak találtak otthonra egy amerikai katonai gyakorlótéren.
A kokárdás harkályok (Dryobates borealis) megóvásáért folytatott harc már 1973 óta zajlik, ám az évek során sokáig úgy tűnt, hogy a fáradozások eredménytelenek: 2005-re mindössze 73 példány maradt belőlük. Ekkor indult el egy visszatelepítési program, amelynek legfrissebb eredményeit most hozták nyilvánosságra a kutatók. A program keretében 1998 óta az amerikai légierő által működtetett gyakorló- és lőtérre telepítenek harkályokat. Ez a terület egyike annak a 18 védett zónának, melyet a hadsereg irányítása alatt áll, és ahol az Egyesült Államok Hal- és Vadvédelmi Szolgálatával együttműködve igyekeznek megóvni a helyi élővilágot az adott élőhelyhez illeszkedő állatok számára.
A kutatók érdeklődése arra irányult, hogy miként változik a harkálypopuláció ezen a területen, van-e kockázata a beltenyészetnek, és hány pár fészkel a fenyvesben. Az eredmények azt mutatták, hogy a madarak átköltöztetésének köszönhetően sikerült megakadályozni az egyedszám csökkenését. Ennek következtében a harkályt már nem közel kihaltként, hanem csupán veszélyeztetettként tartják nyilván, ami reményt ad arra, hogy a módszer hosszú távon is eredményes maradhat. A kutatás különlegessége abban rejlik, hogy a területet 1998 óta folyamatosan figyelemmel kísérik.
A kokárdás harkályok egykor a déli államok zöldellő tájainak szerves részét képezték, hiszen bőségesen képviseltették magukat ezekben a területekben. Azonban az élőhelyeik fokozatos pusztulása súlyosan érintette őket, és az egyedszámuk drámaian csökkent. Az egykor szinte folyamatosan összefonódó fenyves szavannák mára csupán elszigetelt foltokban maradtak meg, így a megmaradt harkályok számára szinte lehetetlenné vált, hogy kapcsolatot teremtsenek a többi populációval. Érdekes módon, a légierő gyakorlóterén egy jelentős, 129 négyzetkilométeres szavannai terület érintetlenül megmaradt, és itt zajlik a betelepítési program, amelynek célja a kokárdás harkályok visszatérése és a faj megmentése.
A kutatások alapján megállapították, hogy az elengedett madarak körülbelül 70%-a sikeresen átvészelte a telepítési folyamatot. Nem sokkal később a madarak párba álltak, és a populáció mérete jelentős mértékben megnövekedett. A telepítést hat különböző hullámban hajtották végre, különböző élőhelyekről származó madarak bevonásával. Érdekes módon az újonnan érkezett példányok hosszabb időn keresztül költöttek, mint a helyben nevelkedett társaik. Ezen új madarak beilleszkedése nemcsak a beltenyészet kockázatát csökkentette, hanem egy egészségesebb harkálypopuláció kialakulásához is hozzájárult.
Alex Lewanski, a kutatás összegzését készítő tanulmány vezető szerzője hangsúlyozta, hogy a beavatkozás nem csupán a kokárdás harkály megmentésére irányult, hanem a kutatás eredményei más fajok védelmét is segíthetik. A genetikai elemzések révén a kutatók részletesebb képet nyernek arról, hogy mely területekről érdemes példányokat betelepíteni, illetve hova érdemes azokat átköltöztetni.
