Wichmann Tamás kilenc világbajnoki címét kész lett volna feláldozni egy olimpiai aranyéremért.
Wichmann Tamás emlékére a nögrádi településen évente megrendezésre kerülő verseny igazi hagyományt teremtett, amely során a közösség méltó módon tiszteleg a legendás sportoló emléke előtt.
"Csak a szíve vitte előre, meg a makacssága, ahogy a sportpályafutása során mindig is. Két napja virrasztottunk az ágya mellett, de szerda késő este fél tíz után örökre lezárta a szemét..." - mondta fia, Balázs édesapja elvesztése után.
Az ország is megdöbbent, hogy ez a bivalyerős férfi, az igazi harcos elveszítette élete legnagyobb csatáját. Akkoriban már hónapok óta a Szent László Kórházban ápolták. Onnan vitték őt január 9-én az Uránia moziba, ahol könnyezve, felállva tapsolta őt a közönség, a róla szóló dokumentumfilm bemutatása után. S még volt annyi ereje, hogy január 16-án, Az Év Sportolója Gálán megjelenjen...
- Csodálatos ember, imádnivaló barát, és igaz hazafi volt Wichmann Tamás. Öt éve eltemettük, megsirattuk, de nincs olyan nap, olyan hét, hogy ne jusson az eszembe. Hányszor és hányszor beszéltük meg nevetve, hogy én elindulok Erdély felé, ő meg majd a Felvidékre megy, hogy kitoljuk a határainkat, hogy magyarokkal legyünk - mesélte Kű Lajos, az FTC korábbi válogatott futballistája a barátjáról. - A mi kapcsolatunk, a barátságunk több mint ötvenéves. Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor az 1972-es müncheni olimpián egymás vállán sírtunk, mert nem aranyat, hanem csak ezüstöt nyertünk. Ő a vízen, kenuban, én a zöld gyepen. Itt van előttem, ahogy ez a kőkemény ember a könnyeivel küszködve azt mondja nekem: odaadnám a kilenc világbajnoki címemet egy olimpiai aranyért...
Wichmann Tamás a gyerekkori súlyos balesete után előbb bokszolt, majd kenuba szállt, és sikert sikerre halmozott. Magyarország egyik legnépszerűbb sportembere lett. Több filmben szerepelt, például Bujtor István mellett az Elvarázsolt dollárban, vagy a Hídemberben. A nevét viselő kocsma a Kazinczy utcában valóságos zarándokhellyé vált, és ő nemcsak étellel-itallal, hanem anekdotákkal és dalokkal is megajándékozta a közönséget. A búfelejtő 2018-ban zárt be.
Talán úgy érezte, hogy minden akadályt legyűrhet, és mindenkit maga mögé utasíthat. Vagy talán a makacssága tartotta távol az orvostól, amíg még volt rá esélye. Amikor végre rászánta magát a kivizsgálásra, már késő volt. A betegség elterjedt a testében, áttétek keletkeztek. Ma is hittel állítom, hogy ha nem halogatja a doktori látogatásokat, talán még mindig közöttünk lenne. Sok órát töltöttünk el beszélgetve a kórházi ágyánál; elmondta, hogy 2017-ben gyomorfájdalommal indult a végzete, és onnantól kezdve három hosszú évig vívta meg harcát a rákkal. Minden másnap ott voltam mellette, próbáltam erőt adni neki, de sajnos egyre inkább csökkent a vitalitása. A haláltól nem félt, és folyamatosan azt mesélte, mennyire csodás és sikeres életet élhetett volna. El tudtam tőle búcsúzni, megszorítottam a kezét, és azt mondtam: viszontlátásra, barátom! – mesélte Kű.
A 72. életévét betöltve távozott az élők sorából Wichmann Tamás, akinek sírját sajnálatos módon halála után néhány hónappal megrongálták, és a keresztjét is ellopták. Azóta egy nógrádi településen minden évben emlékversenyt szerveznek, hogy méltó módon tisztelegjenek a kenukirály emléke előtt.
